Az érintés 4 fantasztikus hatása

Azt talán mindannyian tudjuk, milyen jó érzés egy ölelés, vagy kézen fogva sétálni azzal, akit szeretünk. Ám az érintés sokkal több, mint egyszerű fizikai érzés.

Az érintés alapvető emberi szükséglet, befolyásolja az agy fejlődését, de segít bennünket a kötődés kialakításában és a fontos társas kapcsolatok kiépítésében, emellett az egészséget és a jó közérzetet is erősítiírja a MedicalXPress.

Az ölelés csökkentheti a stresszt

Akár egy rövid szorítás, akár egy hosszú ölelés segíthet a stressz csökkentésében. A kutatások ráadásul azt is igazolták, hogy mind a másoktól kapott, mind a saját magunknak adott önölelések csökkenthetik a szervezet kortizolszintjét (ezt gyakran stresszhormonnak is nevezik) egy stresszes élmény után. Ez azért is fontos, mert a hosszú távú stressznek rendkívül káros egészségügyi hatásai lehetnek. Ilyen például a krónikus gyulladás, amely az embereket a szív- és érrendszeri betegségek és a rák nagyobb kockázatának teszi ki. Ám a kutatások eredményei szerint amikor az emberek gyakrabban ölelgették szeretteiket, az a krónikus gyulladás markereinek csökkenéséhez vezetett, akár már két hét elteltével is. Az ölelés előnyei azonban nem állnak meg itt. A rendszeres ölelésről azt is kimutatták, hogy még a vérnyomást is képes csökkenteni.

A simogatás fájdalomcsökkentő

A gyengéd érintés vagy simogatás nem csak megnyugtat, hanem a fájdalmat is képes csökkenteni. Az érintés fájdalomcsökkentő hatása a bőrben található idegrostokkal van összefüggésben. Jelenleg is zajlanak erre irányuló kutatások, amelyek során a gyengéd simogatást a krónikus fájdalom kezelésére alkalmazzák, ám egyelőre az eredmények vegyesek. Ennek oka, hogy az erősebb krónikus fájdalom megváltoztathatja: a gyengéd simogatást mennyire érezzük kellemesnek.

kézfogás, érintés, stressz, félelem, szorongás
A kézfogás segít legyőzni a félelmet és a szorongást. Fotó: Getty Images

A kézfogás segít a szorongás ellen

Egy közelmúltban végzett vizsgálat szerint azok a férfiak, akik biopsziás vizsgálat közben fogták egy rokonuk vagy ápolójuk kezét, kevesebb szorongásról és fájdalomról számoltak be, mint azok, akik nem. Más kutatások azt is megállapították, hogy a szürkehályogműtét során a nővér kezének fogása csökkentette a betegek önbevallás szerinti szorongásérzetét és az adrenalinszintet (a szorongás fiziológiai markere). Házaspárokkal végzett vizsgálatok pedig azt találták, hogy a félelmetes helyzetek során (itt konkrétan azt lengették be nekik, hogy enyhe áramütést kaphatnak) a kézfogás csökkentheti a szorongással kapcsolatos agyi aktivitást. Ez attól függetlenül is igaznak bizonyult, hogy a résztvevő a párja vagy egy vadidegen kezét fogta. 

A masszázs előnyei

A masszázs szinte az egész világon közkedvelt, számos előnyét bizonyították már. Amellett, hogy csökkenti a stresszt, enyhíti a fájdalmat és fokozza a relaxációt is, vagyis segít kiszakadni a mókuskerékből. A masszázs előnyei a paraszimpatikus idegrendszeri aktivitásban bekövetkező változásoknak köszönhető. A paraszimpatikus idegrendszer a stressz hatásainak ellensúlyozásával segít megnyugtatni a szervezetet. A masszázs során a bőrre gyakorolt mérsékelt nyomás alkalmazása támogathatja ezt a folyamatot, segítve a test számos különböző rendszerének szabályozását és ellazítását. Fontos, hogy nem csak a masszázst kapó személy profitál ebből. Párokkal végzett kutatások ugyanis kimutatták: a masszázs mindkét félre kedvező hatású.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Estig még napos idő várható az általában kevés gomolyfelhő mellett, melyek nagyobb része fokozatosan feloszlik, egyre többfelé kiderül az ég. Csapadék nem várható. Az északias irányú szél még sokfelé lesz élénk, erős, az ország középső részén, egy összeáramlási zóna mentén mérsékelt maradhat a légáramlás.Késő estére 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?