Ilyen az élet magas vérnyomással

A magas vérnyomás korunk egyik népbetegsége. Egyes becslések szerint fejlettebb országokban a felnőtt lakosság akár 20-30 százalékát is érintheti a hipertónia. Ahogy szinte minden esetben, az életmódváltás magas vérnyomás esetén is csodát tehet.

A 43 éves Mohai Tibor négy-öt éve érezte először, hogy valami baj van. Fájt a feje, az arca pirosabb lett a kelleténél, és bizonyos helyzetekben heves szívdobogás tört rá. A Gyulán élő pályázatíró akkoriban kifejezetten stresszes időszakot élt át, rengeteget dolgozott, számos sikeres pályázat fűződött a nevéhez. Ám az egészsége aggasztotta, így felkereste orvosát, aki 180/70-es vérnyomást mért nála. Tibor természetesen vérnyomáscsökkentő recepttel távozott a rendelőből, az aggasztó eredmények gondolkodóba ejtették.

"Éreztem, hogy nem tartható ez így tovább, hiszen az egészségemért én magam is felelős vagyok. Nem szoktam fogadalmakat tenni, viszont elhatároztam, sok mindenen változtatni fogok. Így is lett" - meséli. Mint mondja, imádja a hasát, és jól is főz, de száműzte a szénhidrátot az étrendjéből, és vörös húsokat is ritkábban fogyaszt. Néhány hónap alatt tíz kilótól sikerült megszabadulnia: sokkal többet biciklizik, és többnyire sétálva megy a munkahelyére. Egy éve a cigarettát is letette, és már a pipára sem gyújt rá. Az életmódváltása eredményeképpen sokkal jobban érzi magát a bőrében, ami valószínű annak is köszönhető, hogy csökkent a vérnyomása, jó ideje 140/60-as értéket mér. A hipertónia diagnosztizálása óta szorgalmasan szedi a vérnyomáscsökkentőt, és természetes gyógymódot is igénybe vesz.

A magas vérnyomás életmódváltást követel

A magas vérnyomás életmódváltást követel

"Miután elmélyedtem a szakirodalomban, a konzervatív gyógyszer szedése mellett gyógyteát is kipróbáltam, naponta egy csésze vérnyomáscsökkentő galagonyateát iszom" - osztja meg velünk interjúalanyunk, aki hangsúlyozza: ugyanolyan aktívan éli az életét, mint korábban, a hétköznapjait nem a betegség tölti ki, hanem változatlanul hódol kedvenc hobbijának, a kertészkedésnek.

Leginkább a középkorúakat és az idősebbeket érinti

Tibor az egyike azoknak Magyarországon, akik szív- és érrendszeri problémákkal küzdenek. A 140/90 Hgmm fölötti vérnyomás komoly szerepet játszik a keringési betegségek okozta haláleseteknél. A hipertónia leginkább a középkorúakat és az idősebbeket veszélyezteti: 65 év felettiek 40 százaléka szenved magas vérnyomásban.

A betegségnek két nagy csoportja létezik: a primer, azaz elsődleges hipertónia esetén más kiváltó tényezőt nem sikerül a háttérben kimutatni. A másodlagos hipertónia megléténél azonban a vérnyomás emelkedését más szervrendszerek eltérései okozzák, elsősorban ezek kezelésére kell törekedni. Ez utóbbiak lényegesen ritkábban fordulnak elő, az összes hipertóniás eset körülbelül 5-10 százalékát teszik ki. Sajnos még mindig nem elegen követik a jó példát, és kevesen vágnak bele a gyökeres életmódváltásba. Holott az érintettek többségénél már a táplálkozási szokások, és az aktív életmóddal is kordában lehet tartani a vérnyomást.

Mi a jó vérnyomás? A vérnyomásmérés rutinvizsgálatnak számít, ám az, hogy mi számít ideális értéknek, nagyban függ attól, hogy a páciens hány éves és milyen nemű. Tudjon meg többet, kattintson!

Osztja ezt a meglátást dr. Bánhegyi Róbert János belgyógyász-onkológus főorvos is, aki szerint az esetek 95 százalékát alkotó elsődleges hipertónia nagyon jól kezelhető az életmódi változtatásokkal.

Jól kezelhető életmódváltással

"Bizonyos életkor felett már mindenkinél fennáll a magas vérnyomás gyanúja, hiszen egyrészt népbetegségről van szó, másrészt a lassan kialakuló betegség egyik legfőbb jellemzője éppen az, hogy sokáig nincs is semmilyen tünete." A főorvos azonban hangsúlyozza: ne bagatellizáljuk el ezt a problémát, inkább figyeljünk oda a korai tünetekre. Elhúzódó, visszatérő fejfájás, émelygés, szédülés, látászavarok, orrvérzés, idült gyengeség, fáradékonyság tartós fennállása esetén mindenképp szükséges orvoshoz fordulni. Noha ezek tipikusan a magas vérnyomás első tünetei, ám más betegségre is utalhatnak, így alapvetően fontos velük foglalkozni. A belgyógyász szakorvos szerint a hipertóniával élőknek elengedhetetlen jó néhány szabályt betartani.

Nagyon fontos a rendszeres háziorvosi gondozás, szükség esetén a terápia módosításával. Másrészt igyekezzünk helyesen táplálkozni, együnk minél kevesebb cukrot és sót, ez utóbbi ne haladja meg a napi 6 gramm nátrium-kloridot. Fontos kerülnünk a zsíros ételeket is. Kövessük inkább az úgynevezett mediterrán étrendet, együnk sok zöldséget, gyümölcsöt és halat. Inkább sokszor együnk keveset, és az alkohollal is érdemes csínján bánni. A rendszeresen sok alkoholt fogyasztók körében gyakori az agyvérzés a magas vérnyomás miatt, éppen ezért napi 20-30 gramm alkoholmennyiségnél meg kell húzni a határt. Továbbá szív- és érrendszeri betegségek kialakulásánál az egyik legkomolyabb kockázati tényező a dohányzás, éppen ezért minél hamarabb le kell tenni a cigarettát.

"A dohányzás károsítja az érfalat, emeli a vérnyomást. A szenvedély abbahagyása után azonnal csökkenni kezd a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, ennek teljes megszűnésére azonban csak egy évtizeddel a leszokás után lehet számítani" - mondja a főorvos.

Napi 30 perc torna

A mozgás ugyancsak alapvető szerepet kap a vérnyomás optimalizálásnál. "Legalább napi 30 perc torna ajánlott, amit végezzünk rendszeresen, és lehetőleg a szabad levegőn. Mivel a magas vérnyomás kéz a kézben jár a túlsúllyal, ezért az érintett betegnek minél előbb el kell kezdenie a fogyókúrát, és elérni az ideális testsúlyt" - mondta dr. Bánhegyi Róbert János, hangsúlyozva azt is, hogy az életmódváltás önmagában nem váltja ki a gyógyszeres kezelést.

Amennyiben szükséges gyógyszereket is szedni, akkor igyekezzük betartani az orvos által előírtakat. Mindenképp szerezzünk be egy otthoni vérnyomásmérőt, hiszen így naponta kontrollálni tudjuk a betegségünket, és aszerint akár változtatható is a terápia. Próbáljunk meg sokkal inkább odafigyelni magunkra, mint korábban - javasolja a belgyógyász, aki szerint nem árt mérlegelni, hogy vajon nem a stresszes életmód vezetett-e a hipertónia kialakulásához. Amennyiben kifejezetten stresszes munkát végzünk, érdemes elgondolkodni a lehetséges váltáson, és mindenképpen tanuljunk meg ellazító, relaxációs technikákat. Ahogy attól sem dől össze a világ, ha néha nemet mondunk a munkahelyen, vagy akár a magánéletünkben is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.