Nincs front, ma csak a velőig ható hideg lesz ránk hatással

A fejfájósok örülhetnek: február első napján nem kell fronthatással számolni, ellenben a hideg több ponton is kikezdheti szervezetünket. Erre lehet ma számítani.

Délelőtt a Dunántúlon várható a legkevesebb napsütés, itt erősen felhős körzetek is lesznek, elsősorban délnyugaton, de csapadék itt sem várható. Máshol általában több órára kisüt a nap, amit délen és északkeleten zavarhat több fátyolfelhő. Délután a nyugati megyékben sok lesz a felhő, de a borongós körzetek mellett némi napsütés is valószínű. Másutt kevesebb lesz a felhő, több órára kisüt a nap. Csapadék a Dunántúlon sem fordul elő. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban -16, -7 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -7, -1 fok között alakul. Késő este -11, -5 fok lesz.

Fronthatás nem érvényesül, a szervezetet azonban tovább terheli a hideg, száraz levegő. A megélénkülő szél fokozza a levegő szárító hatását. Zsírdús krémekkel tápláljuk a bőrt, és noha a fagyos időben jól eshet egy forró fürdő, mivel ez még jobban szárítja a hámsejteket, válasszuk inkább a tusolást.

Ebben az időben a haj ápolására is érdemes nagyobb gondot fordítani. Az immunrendszert segítsük vitaminokkal és ásványi anyagokkal, lehetőség szerint fogyasszunk minél több friss zöldséget, gyümölcsöt. A közlekedők reggel csúszós, deres útszakaszokkal találkozhatnak. A légszennyezettség alacsony, kissé csökken. A porkoncentráció közepes, kissé csökken. A légnyomás gyengén süllyed.

Keresse minden nap az Orvosmeteorológiai előrejelzést a HáziPatika.com-on!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra