Így élesztheted újra az eltűnt libidódat

Időnként előfordul, hogy jelentősen megváltozik a libidó, amelynek számtalan ok állhat a hátterében. Szexterapeuták szerint azonban még a teljesen eltűnt vágy felélesztése sem lehetetlen.

A legtöbb ember az élete folyamán legalább egyszer megtapasztalja a szexuális vágy elvesztését. Sokaknál a szülővé válás, valamilyen egészségi probléma, a hormonális változások, a kimerültség, vagy akár gyász áll a háttérben.

„Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy a vágy mértékének ingadozása az emberi lét természetes velejárója” – mondta a The Guardiannak Chris Sheridan pszichoterapeuta. „Nem vagyunk robotok” – tette hozzá Natasha Silverman pár- és terapeuta.

Mutatjuk, mit javasolnak a szakértők a libidó felélesztéséhez. A részleteket tartalmazó galéria megnyitásához kattints az alábbi képre.

A fentiek mellett természetesen a jó kommunikáció is nagyon fontos, ha a szexuális vágy felélesztése a cél. „Ha az emberek képesek arra, hogy őszintén megfogalmazzák szükségleteiket és vágyaikat, azzal hitelesebb és teljesebb szexuális és érzelmi intimitást építhetnek ki a kapcsolatukban” – mondta Sheridan.

Párkapcsolat: ezt tedd, hogy újra megőrüljetek egymásért
Hosszú távú párkapcsolatokban gyakran előfordulhatnak hullámzások, vagyis vannak jobb és rosszabb időszakok is – ez teljesen természetes. Nem ritka probléma azonban az sem, hogy kialszik a tűz a felek között: az ágyuk kihűl, az intimitás pedig szinte teljesen elpárolog az életükből. Ne csüggedj, ha te is éppen ezzel küzdesz – van megoldás!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.