Halálos fenyegetés az oltástagadóktól – védelmet kérnek az orvosok

Életveszélyesen megfenyegettek egy zuglói háziorvost, mert oltást ajánlott fel. Az eset nem egyedi.

Több életveszélyes fenyegetést is kapott Keczéry Attila zuglói háziorvos, miután a közösségi portálon tájékoztatta pácienseit az elérhető Covid-oltásokról. Az orvos feljelentést tett a zaklatók ellen – írta meg a Népszava. A lap egyúttal arról is értesült, hogy az eset nem egyedi: legalább 15 orvos jelezte, hogy hasonló fenyegetések érik őket.

oltás, vakcina, oltakozás, védőoltás
Olyan ismétlőoltástól is óvakodnak az oltástagadó szülők, amit már egyszer megkapott a gyerekük csecsemőkorában. Fotó: Getty Images

Rendszeres támadások érik az orvosokat

A zaklatás a legtöbb esetben abban merül ki, hogy az orvost érintő negatív véleményekkel árasztják el a közösségimédia-felületeket, és ehhez olykor nyilvánosan megosztják a személyes adatait is. Néhány esetben emellett halálos fenyegetéseket is jelentettek.

A Magyar Orvosi Kamara levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tegyen azonnali intézkedéseket az orvosok és egészségügyi dolgozók védelmére, különösen a védőoltások beadásával kapcsolatos fenyegetések kezelése érdekében.

Mint írták: az utóbbi időszakban az orvostársadalom tagjait életveszélyes fenyegetések és zaklatások érték olyan csoportok részéről, amelyek tagadják a közegészségügy alapjait, köztük a szezonális, illetve a kötelező gyermekkori védőoltások létjogosultságát. Ezek az esetek már nem egyedi kirívó történések, hanem rendszeres támadásokká váltak, amelyek veszélyeztetik a közegészségügy működését és az egészségügyi dolgozók biztonságát.

A gyermekorvosok ellen is rendszeresen indítanak pereket oltástagadó szülők

– mondta el a lapnak Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének korábbi elnöke, gyermekháziorvos. Őket főként azért támadják, mert nem adnak olyan igazolást, miszerint a gyermeket nem lehet beoltani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.