Bodrogi Gyula: „az orvosok szerint jól haladunk”

A színész elmondta, mikor állhat újra színpadra a decemberi balesete után.

Bodrogi Gyula még december végén szenvedett balesetet, ami miatt jelenleg nem játszik színházban. Reméli azonban, hogy tavasszal visszatérhet a színpadra – írta meg az Index.

Bodrogi Gyula
Bodrogi Gyula, Fotó: MTI/Mónus Márton

A Nemzet Színészét december 23-án, egy vendégségből hazaindulva érte baleset, amikor a sötétben lépkedve lezuhant egy lépcsőn és csonttörést szenvedett, így meg is kellett műteni. Lábadozása egyelőre húzódik, és hetek helyett inkább hónapoknak kell eltelnie ahhoz, hogy ismét szerepelhessen.

Ha minden jól megy, akkor is csak március-április körül

mondta el a Borsnak a 90 éves színész arra a kérdésre, hogy mikor térhet vissza a színpadra. Beszélt arról is, hogy jelenleg már a családja körében gyógyul, és a szerettei nagyon vigyáznak rá.

A karácsony sajnos így elmaradt, de majd amikor teljesen rendben leszek, csinálunk valamiféle pótünnepet, talán februárban. Persze ez attól függ, hogy milyen gyorsan gyógyulok, de az orvosok azt mondják, hogy jól haladunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!