„Az ellátás alatt volt idejük és energiájuk a lelkemmel is foglalkozni”

Újabb, hálás szavakkal teli levelet kaptak a mentők egy betegtől, aki nemrégiben a bajtársak segítségére szorult.

„Tisztelt Mentőszolgálat! Szeretném a köszönetemet és hálámat kifejezni szombathelyi kollégáik emberséges, magas szakmai színvonalú, empatikus magatartásáért” – kezdte köszönőlevelét B. M., akinek sorait az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán is közzétették.

mentautó
A páciens térdkalácstörés miatt hívta a mentőket, de szerencsére egy autós és egy gyalogos is a segítségére sietett. Fotó (illusztráció): Getty Images

Térdkalácstörés miatt hívta a mentőket

Az érintett páciens január 3-án elesett az utcán, ennek következtében pedig darabos térdkalácstörést szenvedett, ezért szüksége volt a mentők segítségére. „A kiérkező mentőegységnek nagyon szépen köszönöm, hogy az ellátás alatt volt idejük és energiájuk a lelkemmel is foglalkozni” – fogalmazott a hálás levélíró.

Egy autós és egy gyalogos is a segítségére sietett

A beszámoló szerint a mentők szakszerű beavatkozása miatt a beteg szinte fájdalommentesen vészelte át a balesetet.

Szerencsés vagyok, hiszen a közönyt sem tapasztaltam városunkban, az első arra járó autó megállt, majd egy gyalogos is és a mentő kiérkezéséig végig mellettem maradtak” – olvasható a levélben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra