Az endometriózis is lehet a meddőség oka?

Sokszor előfordul, hogy fiatal párok hiába várnak a gyermekáldásra. Ennek számos oka lehet, köztük az egyik gyakori probléma, az endometriózis. Így járt a 36 éves Magda is, aki kérésünkre megosztotta történetét olvasóinkkal.

Nem jött a baba

Az egyetem befejezése után mentem férjhez, és nagyon szerettünk volna mielőbb egy kisbabát - mesélte Magda. - Azonban hiába próbálkoztunk, először spontán, aztán a legvalószínűbb fogamzóképes napokat figyelve: teltek a hónapok, sőt az évek is, és csak nem sikerült teherbe esnem . Tartottam is tőle, hogy nem fog simán menni, mivel korábban, már lánykoromban is nagyon sok nőgyógyászati problémám volt. Minden hónapban visszatérő kínlódást jelentett a menzeszem, intenzív fájdalommal, komoly hasi görcsökkel járt, hányingerrel, olykor hasmenéssel is kísérve, és nemcsak az első napon, hanem végig a menstruáció alatt.

Az endometriózis is lehet a meddőség oka?
"Minden hónapban visszatérő kínlódást jelentett a menzeszem"

Többször volt gyulladásos megbetegedésem is. Amikor a harmincadik születésnapom is kettesben talált bennünket, elszántuk magunkat a meddőségi kivizsgálásra. Kiderült, hogy nálam van a gond: a petevezetékeim részben elzáródtak, így a petesejt útja a méh felé akadályozva volt. Úgy gondoltam, hogy a régi petefészek-gyulladásom maradványa, hegesedés lehet a probléma oka. Az alaposabb vizsgálatok, az ultrahang és a laparoszkópia során azonban egy olyan betegséget diagnosztizáltak, amelyről én addig sosem hallottam, és csak azóta, betegtársakkal való beszélgetések, fórumozás során derült ki, hogy egy nem is olyan ritka elváltozásról, az endometriózisról van szó.

Minden harmadik meddőség oka

Igyekeztem mindent megtudni erről a betegségről, több netes fórumra is rátaláltam, ahol sorstársak osztották meg a tapasztalataikat - folytatta a beszámolóját Magda. - Kiderült, hogy a meddőség oka minden harmadik esetben ez a rendellenesség. A betegség kialakulásának okait még kutatják, de leegyszerűsítve annyit megértettem belőle, hogy az endometriózis kialakulásának egyik lehetséges módja, hogy a méhnyálkahártyának a menstruáció során levált szöveteiből kis darabkák nem ürültek ki a szervezetből, hanem kijutottak a méhen kívülre, és a hasüreg különböző szerveire tapadva kisebb-nagyobb csomókat hoztak létre.

Ezek a néhány milliméterestől akár több centiméteresre is megnövő csomók aztán többféle bajt is előidézhetnek: a ciklus hormonváltozásaira reagálva megvastagodnak, véreznek, de mivel a leváló szövetek nem tudnak a hasüregből kiürülni, így ott hegesedéseket, cisztákat, összenövéseket, gyulladásokat okozhatnak. Az én petevezetékemet is ilyen növedékek zárták el, ezért nem sikerült összehoznunk a kisbabát. Nem volt jó érzés szembesülnöm a problémával, a diagnózis valamelyest mégis megnyugtatott, hiszen bizakodni kezdtem: ha ismerik a baj okát, könnyebb felvenni a harcot ellene.

Megérkeztek!

Ha nem is az egyik napról a másikra, de az optimizmusom végül igazolódott - számolt be a fiatalasszony. - Kezeléssorozat kezdődött, amelynek során egyrészt több hónapig tartó gyógyszeres kezeléssel akadályozták meg az endometriózisos csomók további növekedését, másrészt műtéttel megtisztították a pete útját a méh felé, eltávolították az elzáródást okozó akadályokat.

Orvosaim nem áltattak: elmondták, hogy a legsikeresebb kezelés után is előfordulhat később a betegség kiújulása, éppen ezért ezt a tünetmentes időszakot a legszerencsésebb kihasználni a gyermekvállalásra. Nekünk pedig természetesen ez volt a leghőbb vágyunk, és végül sikerült is! Házasságunk nyolcadik évében megérkezett a kis Magdika. Mintha a terhesség az endometriózisomnak is jót tett volna: szinte hihetetlen csodaként éltük meg, hogy még a szoptatás időszaka alatt újra sikerült teherbe esnem Misivel, így végül a két gyerekem között alig másfél év korkülönbség van - mesélte örömmel Magda.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!