A petevezeték eltávolítása csökkenti a petefészekrák kockázatát

Kanadai kutatók szerint a petevezeték eltávolítása révén a petefészekrák okozta halálozások száma 30 százalékkal csökkenthető, mert a betegség legelőször itt fejlődik ki.

"Lecsípés és égetés helyett a petevezetéket el kell távolítani. Azt tanácsoljuk, hogy ne hagyják bent a petevezetéket, mert a petefészekrák ott kezd kifejlődni" - nyilatkozta Sarah Finlayson, a Vancouveri Általános Kórház nőgyógyász onkológusa. A szakértő elmondta, hogy a tudósok ritka szerencséjének köszönhető annak felfedezése, hogy a petefészekrák valójában a petevezetékben kezd kifejlődni. A felfedezést az emlőrákot kiváltó BRCA gént hordozó nők vizsgálata közben tették.

"Korábban egyszerűen ezt nem vizsgáltuk. Miután alaposan szemügyre vettük, kiderült, hogy a petefészekrák nem a petefészekben, hanem a petevezetékben kezdődik."

A petefészekrák minden hetvenedik nőt érint Kanadában, és a túlélés esélye több mint öt évvel a diagnózis után mindössze 37 százalék. A BRCA mutációval rendelkező nők esetében magas a méh-, illetve a petefészekrákos megbetegedésének kockázata, ezért ezeket a szerveket elővigyázatosságból gyakran eltávolítják.

"Előfordulhat, hogy egy nő felmenőinek kórtörténetében nincs petefészekrák, most azonban már tudjuk, hogy gyermekei és unokái ki lehetnek téve a kockázatnak, ezért képesek vagyunk genetikai szűrővizsgálatot végezni rajtuk, és előrelátóan cselekedni" - tette hozzá Blake Gilks patológus.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.