50 felett ezért fontos a hormonpótlás

A menopauza éveiben az érintettek 10-20 százalékának szüksége lenne hormonpótló kezelésre, mégis kevesebb mint egy százalékuk részesül benne - mondta dr. Várbíró Szabolcs, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika egyetemi docense.

A hormonális változást jelző vérzészavarok mellett hőhullámokkal, éjszakai izzadással, keringési labilitással, szapora szívdobogásérzéssel, memóriazavarral, a nemi vágy csökkenésével, valamint a kisízületek fájdalmával, duzzanatával is számolni kell a változókor beköszöntével - idézi a szakembert a semmelweis.hu . A kötőszöveti rendszer átalakulása miatt a bőr és a haj szárazzá, a körmök töredezetté válnak, illetve megváltozik az anyagcsere is, így a korábbiakhoz képest ugyanannyi étel elfogyasztása már súlygyarapodáshoz vezethet. A menstruáció végleges elmaradását követően a hüvely és a húgycső kiszáradhat, sérülékennyé válhat, így gyakrabban jelentkezhetnek különböző fertőzések és ugyancsak gyakoribbak a vizelettartási elégtelenségnek is.

Miről ismerhető fel a nők 1-3 százalékánál jelentkező korai menopauza? Részletek itt.

Mivel a változókor előrehaladtával jelentősen csökken a szív-érrendszert védő ösztrogén szintje, a menopauza bekövetkeztével megemelkedik a kardiovaszkuláris megbetegedések gyakorisága, felgyorsul az érelmeszesedés és az Alzheimer-kór kifejlődése, továbbá mivel az ösztrogén a csontépítés egyik legfontosabb elősegítője, termelődésének megszűnésével elindulhat a csontszegénységhez, majd csontritkuláshoz vezető folyamat.

A változókorba lépett nők 10-20 százalékának szüksége lenne hormonpótlásra
A változókorba lépett nők 10-20 százalékának szüksége lenne hormonpótlásra

Sokan félnek a hormonpótlástól

Dr. Várbíró Szabolcs tapasztalatai szerint ugyan az érintettek 10-20 százalékának egészségügyi szempontból szüksége lenne hormonpótló kezelésre, a változókorú nők kevesebb mint egy százaléka részesül benne Magyarországon. Ennek legfőbb oka az Egyesült Államokban több mint 15 éve végzett, elhibázott tervezésű, nagy betegkövetéses vizsgálat kedvezőtlen, hazánkat is elérő sajtóvisszhangja. A laikus médiában a szövődményeket kiemelő, de a kedvező változásokat figyelmen kívül hagyó rémhírek elriasztottak sok beteget és a nem nőgyógyász orvosok egy részét is a hormonpótlás alkalmazásától. Azóta viszont bebizonyosodott, hogy az időben, vagyis a menopauza első 5-10 évében megkezdett kezelés megszünteti a panaszokat, míg a szövődmények kockázata gondos szűrővizsgálatokkal minimalizálható.

A hormonpótlás szükségességét minden esetben egyénre szabottan és körültekintően kell meghatározni, de általánosságban elmondható, hogy a terápia azoknak ajánlott, akiknek 45 éves kor előtt marad el a menstruációjuk, valamint a 40 és 60 év közöttiek közül azoknak, akik hőhullámra, alvászavarra panaszkodnak, illetve csontritkulás szempontjából veszélyeztetettek. A kezelésekkel a menopauza idején elvesztett ösztrogén szervezetbe juttatása a cél, ami 15-20 százalékkal csökkenheti például a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát, de ugyancsak mérséklődhet a méhtestrák és a béldaganat kialakulásának esélye. Amennyiben a páciensnek megvan még a méhe, illetve a méh nyálkahártyája, úgy progeszteront is alkalmaznak.

Gyógynövények a változókorban

Minden változókorba lépő nőnek ajánlott az úgynevezett menopauza szakrendelés felkeresése, ahol a normál nőgyógyászati rákszűrésen túl alaposan kivizsgálják. Itt hüvelyi ultrahangvizsgálatot végeznek, amely a méhnyálkahártya állapotáról tájékoztat, ezen kívül beutalják a pácienst csontsűrűség-vizsgálatra, mammográfiára , illetve egy olyan laborvizsgálatra, amellyel a szív- és érrendszeri kockázatot is szűrni lehet.

Az első vizsgálat után általában gyógynövénykészítményeket javasolnak a tünetek enyhítésére, és egyes esetekben ez teljesen megszünteti a panaszokat. Ezek az úgynevezett fitoösztrogének olyan növényi eredetű vegyületek, amelyek képesek a női nemi hormonhoz hasonlóan a szervezet ösztrogénreceptoraihoz kötődni, és ott hatást kiváltani. Ilyen természetes segítség lehet például a szója, a lenmag vagy az orbáncfű. A további kezelés szükségességéről a vizsgálati eredmények kiértékelése után, egyénre szabottan dönt a szakember. Hormonpótlást akkor javasolnak, ha a hőhullámok nem szűnnek meg, illetve ha csontritkulásra való hajlamot találnak, továbbá nincs ellenjavallat, például az emlőrák családi előfordulása vagy stroke-ra, trombózisra való hajlam okán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.