Migrénes sztárok

Tudja, mi a közös Julius Caeasarban, Vincent van Gogh-ban, Lewis Carrollban, Elvis Presley-ben és Marcia Crossban? Mindannyian migrénnel küzdöttek!

A migrénről már időszámításunk előtt 1200 évvel születtek leírások: az Ebers papiruszon az ókori egyiptomiak jegyezték fel a migrén tüneteit. A "megfelelő" gyógymód szerintük az volt, ha egy krokodilszobrocskát kötöttek a beteg fejére. A természeti népek inkább a koponyalékelésben bíztak. Később ópiumot és ecetet kevertek össze, ezzel borogatták a migrénes homlokát - ez a gyógymód egyébként Shakespeare Othellójában is szerepel.

Migrénes hadvezérek és államfők

A leírások szerint rendszeresen voltak migrénes rohamai Julius Caesarnak (ő emellett epilepsziás is volt), Jeanne d'Arc-nak, Napóleonnak és Ulysses S. Grant tábornoknak.

Thomas Jefferson, az Amerikai Egyesült Államok harmadik elnöke, akinek a nevéhez a Függetlenségi Nyilatkozat is fűződik, egész életében migréntől szenvedett. Az életrajzokból következtetni lehet, hogy a rohamok mindig idegességgel és feszültséggel teli, stresszes, érzelmileg vagy fizikailag kimerítő időszakokban törtek rá. Többnapos rohama volt az édesanyja, illetve a felesége halála után, majd pedig politikai viták során. Maga Jefferson is ír a fejfájásairól, kiemelve, hogy a fény kifejezetten rontott az állapotán - ezért aztán nappal próbált aludni és alkonyatkor, éjjel dolgozott.

Charles Darwin naplójában számolt be migrénes rohamairól, egyik utazásán például két napig kellett ágyban feküdnie a kínzó fejfájás miatt.

Fejfájós művészek

Az Alíz Csodaországban-szindróma egy, a migrénnel is összefüggő érzékelési zavar. A tünetek közé tartozik a látás, térérzékelés, hallás vagy a tapintás megváltozása. A szindrómában szenvedők gyakran túlságosan kicsinek vagy éppen sokkal nagyobbnak látnak tárgyakat, mint amilyenek azok valójában, és furcsa hallucinációkról is beszámolnak. A tünetegyüttest Lewis Carroll művei után nevezték el. Az írók közül Virginia Woolf, az Orlando szerzője és Lewis Carroll, az Alíz Csodaországban alkotója is migréntől szenvedtek. Carroll csodálatos meséihez hozzájárulhatott az a "látvány", amit a migrénes rohamok idején tapasztalt meg: kutatók szerint a fantasztikus történetet és a furcsa szereplőket egyaránt migrénes hallucinációi inspirálhatták. Woolf pedig úgy fogalmazott: "Ha az ember megpróbálja leírni a fájdalmát, a szavak egyszerűen cserbenhagyják". Emily Dickinson amerikai költőnő verset is írt a migrénjéről, melyben a fájdalmat hegyes szögekhez hasonlította. Az irodalomtudósok szerint Jack London is migréntől szenvedett, néhány művében ugyanis szerepel a betegség igencsak élénk leírása.

A migrén - pontosabban a rohamokat megelőző aura - nagy hatással volt Vincent van Gogh és Georges Seurat festészetére: mindketten olyan színeket, formákat alkalmaztak, melyek emlékeztetnek arra, amit egy migrénes "lát".

A migrén-művészet nem más, mint annak a grafikai ábrázolása, amit a beteg érzékel a roham vagy az azt megelőző aura során. Mások képeit a fájdalom inspirálja. A több kiállítást is rendeztek már világszerte. Elvis Presley is migrénnel küzdött, főként az élete későbbi szakaszában - állítólag a fejfájásra felírt altatók túladagolása is hozzájárult a halálához.

Janet Jackson énekesnőnek több koncertjét is le kellett mondania az állandó migrénes rohamai miatt, míg Ben Affleck Oscar-díjas színész és rendező egy jótékonysági rendezvényen nem tudott részt venni a migrén miatt.

Tippek egy Született feleségtől

Marcia Cross, a Született feleségek című sorozat egyik főszereplője kamaszkora óta szenved migréntől. Hírnevét arra is igyekszik felhasználni, hogy felhívja erre a betegségre a közvélemény figyelmét. A színésznő szerint a migrén megelőzéséhez nagyban hozzájárulhat a stressz csökkentése, illetve az, ha valaki kerüli a rohamokat kiváltó ételeket.

"Nekem nagyon sokat segített az étkezési napló, mert egy idő után egyértelműen látszott, hogy mely ételek váltják ki a fejfájást. Nálam ezek a vörösbor, a csokoládé, a cheddar sajt és a narancs. Ezekhez egyszerűen nem nyúlok hozzá" - mondta egy interjúban Cross.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22, +30 °C
Minimum: +13, +18 °C

Hazánkban szombaton délelőtt közepesen felhős ég mellett időnként erősen felhős időszakok is előfordulnak, helyenként zápor, kisebb eső is kialakulhat. Délután folytatódik a változóan felhős idő, továbbra is előfordulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. A szél napközben eros északi lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 30 fok között alakul. Késő este 14, 19 fok lesz. Szombaton gyenge hidegfronti hatás érvényesül. Enyhébb görcsös panaszok jelentkezhetnek, például görcsös fejfájás és izomgörcsök. Az arra hajlamosaknál ingadozhat a vérnyomás, egyesek nyugtalanságot tapasztalhatnak. A szél csökkenti az érzett hőmérsékletet, a szórványos záporok miatt az esernyőkre is szükség lehet. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció