Az örök tengeribetegség

Mindenkivel előfordul, hogy szédül és tántorog egy darabig, miután leszállt a hullámvasútról. De mi van azzal, akinél ez sohasem múlik el?

Michele-Marie Robertsnek legalábbis folytonosan ezzel kell szembenéznie. A hölgy egy ritka kórban, a Mal de Debarquement Szindrómában szenved, mely folytonos szédüléssel, és egyensúlyzavarokkal jár-írja a Dailymail .

Michele betegsége 2007-ben kezdődött egy hajóút után. Bár korábban is vett részt tengeri utakon, ez a nyaralás volt az, mely végleg megváltoztatta életét, azzal, hogy kiváltotta ritka tünetegyüttesét. Hiába lépett szárazföldre, mégis úgy érezte, mintha trambulinon járna, vagy mintha éppen most hagyta volna abba a keringőzést.

Orvostól orvosig küldték, gyanakodtak Meniere-betegségre , agytumorra, középfül-gyulladásra, egyik feltételezés sem bizonyult helyesnek, végül 2008-ban diagnosztizálták nála a ritka szindrómát. A betegség miatt az asszony élete darabokra hullott. Férjével elváltak, két autizmusban szenvedő kisfia a férfival él, hiszen ő már nem tudja gondozni őket, ráadásul megalázó megjegyzéseknek van kitéve, hiszen az emberek folyamatosan azt gondolják róla, hogy részeg.

Végül egy rehabilitációs csoportban olyan gyakorlatokat tanult, melyek enyhítik tüneteit, melyek csak ágyban fekve, illetve furcsa módon vezetés közben múlnak el. A hirtelen magányossá vált asszony először összeomlott, majd újra felépítette az életét. Indított egy társ- és barátkereső honlapot , mely a hozzá hasonló, illetve bármilyen más okból nehéz helyzetbe került embereknek segít, hogy enyhüljön magányuk, melybe betegségük taszította őket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.