Négy megyében is romlott az influenzahelyzet

A múlt héten 15 300-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb heti jelentéséből. Mutatjuk, milyen az egyes korosztályok aránya a fertőzöttek között.

Az figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint április 10-e és 16-a között Magyarországon 149 200-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel. Közülük 15 300 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést.

kislány kifújja az orrát
15 ezren fertőződtek meg egy hét alatt, a betegek több mint harmada gyerek. Fotó: Getty Images

Főként a fiatalokat támadja

Utóbbiak közül a betegek 37,6 százaléka gyermek, 31,1 százaléka pedig 15-34 éves volt. A 35-59 évesek korcsoportjába a betegek 22,9 százaléka tartozott, 8,4 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.

Az NNK laboratóriumába beküldött 64 légúti mintából 19-ben az influenza valamelyik típusát, egynél a légúti óriássejtes vírust (RSV), 11-nél pedig a koronavírust mutatták ki.

A múlt héten 184 ember került kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt. Közülük 27-en intenzív ellátásra szorultak.

Ezekben a megyékben durvul a helyzet

A 15. naptári héten 4 közigazgatási területen – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Veszprém megyében – nőtt, 14 közigazgatási területen pedig csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Két közigazgatási területen – Komárom-Esztergom és Zala megyében – ugyanakkor nem volt változás az elmúlt hét során.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!