Gyorsan elfogytak az influenzavakcinák

A vártnál is jobban megugrott az igény idén az influenza elleni védőoltásra, ezért a legnagyobb védelmet nyújtó négykomponensű oltóanyag, a Vaxigrip Tetra készletei januárra kimerültek.

Az idei járvány előtt a várt, igen optimista 20 százalékos bővülést is jóval meghaladta a kereslet az influenza elleni védőoltásra, így januárra kimerültek a négykomponensű Vaxigrip Tetra vakcinából felhalmozott készletek. Piaci információk szerint, ha időnként utánajárással is, de a három komponensű vakcina még elérhető azok számára, akik a járvány előtti utolsó pillanatban még be szeretnék oltatni magukat.

Gyorsan elfogytak az influenzavakcinák
Gyorsan elfogytak az influenzavakcinák

Magyarországon az influenza ellen beoltottak aránya nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony, 6-7 százalék, ami töredéke a Németországra vagy az Egyesült Államokra jellemző 40 százalék feletti, de az oroszországi 30 százalékos aránynak is. Jó hír ugyan, hogy az igény az oltásra évtizedes csökkenés, majd több éves stagnálás után immár második éve növekszik. Az idei érdeklődésben szerepet játszhatnak a tavalyi súlyos járvány keltette aggodalmak, ahogy az is, hogy egyre többen ismerik fel: az influenza elleni védekezés legjobb módszere a megelőzés, tehát az oltás beadása.

Egyre több kórházban rendelnek el látogatási tilalmat - részletek !

Ellentétben a múlt évvel, amikor a B vírustörzs okozta a legtöbb súlyos megbetegedést, a Magyarországon végzett első hét laboratóriumi vizsgálat eredményei alapján idén ez idáig csak az A vírustörzs fertőzött. Ezt erősítik az eddigi európai adatok is, ahol a minták 98 százaléka ehhez a törzshöz köthető. A két leggyakoribb A törzset a három és négykomponensű oltások is tartalmazzák, így - bár a járvány ezen szakaszában ez még csak valószínűsíthető - bármely vakcina megfelelő védelmet nyújthat a következő hetekben, hónapokban várható járvánnyal szemben.

Forrás: sanofi.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Alapvetően napos idő várható a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból a délutáni, kora esti órákban néhol zápor, zivatar kialakulhat - nagyobb eséllyel a Duna vonalának tágabb környezetében. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?