Egyre többen influenzásak

Január első hetében nem emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma az országban, ugyanakkor arányaiban több esetnél mutatták ki, hogy valóban influenzavírusok voltak felelősek a panaszokért.

Hogyan támadja meg az influenzavírus az emberi szervezetet? Miért nem lehet tartós védettséget szerezni a fertőzéssel szemben? Részletek itt.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb jelentése szerint január első hetében 11 ezer beteget láttak el influenzaszerű megbetegedéssel a háziorvosok és házi gyermekorvosok. A páciensek legnagyobb arányban, több mint 40 százalékban a 15-34 éves korosztályból kerültek ki, ami pedig a területi megoszlást illeti, arányosan a legtöbben Fejér megyében kértek orvosi segítséget. Ugyancsak átlag feletti volt a 100 ezer lakosra viszonyított betegszám Budapest mellett Békés, Pest, Zala és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Egyelőre nincs influenzajárvány Magyarországon
Egyelőre nincs influenzajárvány Magyarországon

Az első naptári héten összesen 12 influenzagyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz. A szakemberek e mintákból hét esetben azonosítottak influenza A vírus okozta fertőzést, köztük a 2009-ben világjárványt kiváltóhoz hasonló influenza A(H1N1), valamint influenza A(H3N2) vírus jelenlétét igazolták. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket Heves, Nógrád, Pest, Vas és Veszprém megyében diagnosztizáltak.

Az influenza elleni védekezés leghatékonyabb módját az e célra kifejlesztett évenkénti védőoltás jelenti, amelyet Magyarországon térítésmentesen igényelhetnek háziorvosuknál a 60 évesnél idősebbek egészségi állapotuktól függetlenül, továbbá többek között az asztmások, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, a veleszületett vagy szerzett immunhiányos állapotban szenvedők, a várandósok, valamint azok a hathónaposnál idősebb, de háromévesnél fiatalabb csecsemők és gyermekek, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek. Emellett a téli időszakban különös gondot kell fordítani a higiéniai szabályok betartására , így például a gyakori és alapos kézmosásra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!