Az influenza tünetei így enyhíthetők

Hetek óta tombol az influenzajárvány Magyarországon, érdemes tehát számba venni, mit tehetünk a kellemetlen légúti fertőzés ellen.

Érdemes leszögezni, hogy a járványhelyzet alakulását követő Nemzeti Népegészségügyi Központ legfőbb adatai nem influenzás, hanem influenzaszerű megbetegedésekről szólnak. Valójában ugyanis többféle vírus is kiválthat hasonló tüneteket, míg azonban az influenzáért kifejezetten az influenzavírusok egyes törzsei a felelősek, addig náthát, avagy meghűlést, megfázást számos kórokozó okozhat, így például - a teljesség igénye nélkül - rhinovírus, adenovírus vagy éppen RS-vírus.

influenza

Lefolyás és súlyosság tekintetében a két betegség némiképp eltérő jelleget ölt, 100 százalékban biztos diagnózist viszont csak laboratóriumi vizsgálattal lehet felállítani. Mindenesetre általánosságban elmondható, hogy az influenza rendszerint hirtelen csap le magas láz, levertség, izomfájdalmak és köhögés formájában, a kezdeti panaszok közül hiányoznak ugyanakkor a náthára jellemző hurutos tünetek, mint az orrfolyás és orrdugulás, tüsszögés és hurutos köhögés. A megfázás emellett lassabban hatalmasodik el az emberen, miközben az influenza a fertőzést követő egy-két nap alatt gyorsan kifejlődik.

Hogyan kezeljük az influenzát?

Az influenzavírusok az RNS-vírusok közé tartoznak, emiatt állandóan változnak, így pedig nem alakul ki ellenük tartós védettség az emberi szervezetben, illetve hosszú távon hatékony védőoltást sem tud egyelőre megalkotni az orvostudomány. Évente újra és újra be kell tehát oltatni magunkat , ráadásul még a folyamatosan frissített vakcinák sem nyújtanak tökéletes védelmet. Magyarul mondva, a megelőzés érdekében tett megfelelő lépések nyomán jelentősen csökkenthető ugyan a kockázat, de így is bárki elkaphatja az influenzát a téli időszakban.

Influenzajárvány van, és tavaszig maradhat is, de ez nem jelenti, hogy ebben az időszakban csakis ez a vírus válthat ki felső légúti megbetegedést. Ha tisztában vagyunk az alábbiakkal, könnyebben tudunk dönteni a szükséges lépésekről is. Honnan tudhatjuk, hogy influenzásak vagyunk?

Mivel a betegséget vírus okozza, ezért a baktériumok ellen használatos antibiotikumokat nincs értelme alkalmazni, azok teljesen hatástalanok az influenzával szemben. Sőt, az egészséges immunrendszer néhány nap leforgása alatt magától is képes legyűrni a fertőzést. A betegek feladata ebben az időszakban csupán annyi, hogy támogassák ebben a harcban szervezetüket, illetve saját közérzetük javítása érdekében enyhítsék a fellépő tüneteket. Fontos tehát az ágynyugalom és a kellő mennyiségű alvás, a megfelelő folyadékpótlás és a kiegyensúlyozott, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag táplálkozás, különös tekintettel a C-vitaminra, továbbá minden olyan kezelési módszer, amellyel csökkenthető a panaszok okozta diszkomfort.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

Érdemes kihangsúlyozni, hogy bár az influenzás betegek általában maguktól meggyógyulnak, azért a betegség közel sem tekinthető ártalmatlannak. Különösen gyermekek, idősek, krónikus betegek, illetve legyengült immunrendszerű emberek esetében válhat veszélyessé az állapot, ezért súlyos formában jelentkező vagy két-három nap alatt sem javuló tünetek esetén mindenképpen orvoshoz kell fordulni. Számos komoly, akár életveszélyes szövődmény kialakulhat az influenza talaján, leggyakrabban tüdőgyulladás, amelyet kiválthat maga a vírusfertőzés vagy másodlagosan jelentkező bakteriális fertőzés egyaránt.

influenza, nátha

A cikk megjelenését az Oscillococcinum támogatta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!