Szenzációs felfedezés segíthet a covidos betegeken

Felgyorsítja a gyógyulást, így a koronavírus-fertőzéssel kezelt betegek hamarabb elhagyhatják a kórházat, ha fluvoxamint kapnak – derült ki egy több mint másfél éves hazai klinikai vizsgálatból. A kutatási program a Semmelweis Egyetem, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a SigmaDrugs egyetemi spin-off cég együttműködésében valósult meg.

„Lerövidíti a kórházi ellátás hosszát és gyorsítja a gyógyulást” – összegzi a kutatás legfőbb megállapításait dr. Fekete Andrea, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikája egyetemi docense, a SigmaDrugs startup alapító ügyvezetője. Mint az az egyetem közleményében olvasható, azok a koronavírussal fertőzött betegek, akik a klinikai kezelés részeként négy hónapon keresztül fluvoxamin gyógyszert kaptak – szájon át, napi kétszeri adagolásban –, öt nappal korábban hagyhatták el a kórházat, a teljes tünetmentességet pedig mintegy egy héttel hamarabb érték el, mint a placebót kapott betegek. Dr. Fekete Andrea szerint a betegek gyorsabb gyógyulásán túl annak is kiemelt jelentősége van, hogy a kórházi ellátás rövidülése egyúttal az ellátórendszer kapacitását is növelheti, illetve csökkenti a költségeket.

COVID-19, koronavírus-fertőzés, kórház, beteg, ápoló
A fluvoxamin jelentősen felgyorsíthatja a koronavírusos betegek gyógyulását. Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A vizsgálatba bevont 66 középsúlyos állapotú, oxigénterápiában részesülő beteg átlagéletkora 55 év volt. A kezelés különösen hatékonynak bizonyult azoknál a magas rizikójú pácienseknél, akik cukorbetegséggel, magas vérnyomással vagy krónikus tüdőbetegséggel küzdöttek. A másfél évig tartó fázis II-es klinikai vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy a kezelés mérsékelheti a gyulladásos folyamatokat és a tüdő károsodást egyaránt, valamint enyhíti a szubjektív tünetek egy részét, például a kínzó köhögést.

Az alapötlet a magyar kutatócsoport korábbi felfedezésén alapul, amely szerint a Sigma-1 receptor serkentése gyulladáscsökkentő és hegesedést gátló hatású lehet a tüdőben. Korábbi neurobiológiai kutatások kimutatták, hogy a Sigma-1 receptor aktiválása csökkenti az agyban a gyulladásos folyamatokat, ezáltal hat jótékonyan a szervezetre. Azt már a dr. Fekete Andrea által vezetett kutatócsoport ismerte fel, hogy több szerv – például a tüdő, a vese vagy a szem – esetében is igazolható a központi idegrendszerhez hasonló védő mechanizmus. Felfedezésüket – miszerint a Sigma-1 szerepet játszik a vese oxigénhiányos károsodásában, így jó célpontja lehet az ilyen irányú gyógyszerfejlesztéseknek – elsőként publikálták 2016-ban, és azóta Európán kívül már az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Kanadában és Izraelben is szabadalmi védettséget kapott. Eredményeiket több neves szaklap közölte.

A most lezajlott klinikai vizsgálat sikeres lebonyolítása azért is kiemelkedő eredmény, mert nagyon ritkán fordul elő a magyar gyógyszerkutatásban, hogy egy hazai gyógyszerkutatási szabadalom itthon jut el a klinikai vizsgálatok kettes fázisába – húzta alá dr. Fekete Andrea. Mivel a fluvoxamin egy régóta alkalmazásban lévő antidepresszáns gyógyszer, amelynek ezúttal új terápiás hatásait vizsgálták a kutatók, ezért a kezelés folyamatos szoros megfigyelés mellett történt. Az eredmények azt mutatják, hogy a szer biztonságosan adható, súlyos mellékhatást nem regisztráltak a vizsgálat során. „A fázis II-es klinikai tanulmány tanulságait, eredményeit rövid időn belül szeretnénk publikálni egy nívós nemzetközi lapban, illetve a szerzett tapasztalataink alapján a további vizsgálatokat a tüdő gyulladásának és károsodásának kezelésével kapcsolatban az idiopátiás tüdőfibrózisban szenvedő betegek körében kívánjuk folytatni” – árulta el dr. Fekete Andrea.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb lesz, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!