A száraz szem következményei

Hogyan kezelhető a száraz szem?

Tóbiás Richárd, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke szerint a száraz szem problémája a lakosság 45 százalékát érinti, elsősorban a városi lakosság körében gyakori.

A száraz szem szindróma kezelése az idei témája az októberi Látás hónapja programnak
Az idei program központi témája a száraz szem szindróma kezelése.

Szemszárazságot okozhat a számítógépek, a tabletek és az okostelefonok gyakori használata, de a lakás száraz levegője és a kevés folyadékfogyasztás is. A szindróma kialakulhat valamilyen betegség hatására is vagy a nőknél menopauza idején. A kevés pislogás a szem felszínének kiszáradását okozza, ami akár a látóélesség rovására is mehet, ezért érdemes ezzel a jelenséggel foglalkozni.

Az októberi Látás hónapja programsorozatot 2005 óta rendezik meg, a szövetség elnöke azt mondta, évről évre egyre többen vesznek részt a programhoz kapcsolódó látásvizsgálatokon. Míg az indulás évében 30 ezren, addig tavaly már 65 ezren vettek részt az októberi szűrővizsgálaton.

A kezdeményezéshez idén is csatlakozott a Semmelweis Egyetem szemészeti klinikája. Az intézmény közleményében idézték Nagy Zoltán Zsolt klinikaigazgatót, aki elmondta, hogy Magyarországon a szürkehályog a leggyakoribb látásprobléma, emellett gyermekkorban a kancsalság, a veleszületett rendellenességek, majd felnőttkorban a glaukóma (zöld hályog) , a fénytörési hibák és a cukorbetegség szövődményeként jelentkező szemfenékproblémák, illetve az időskori makuladegenerációk a leginkább jellemzőek.

A szakorvos azt tanácsolta, hogy az októberi akció részeként azok is nézessék meg a szemüket, akiknek nincs panaszuk, a szembetegségek ugyanis gyakran lassan, szinte észrevétlenül alakulnak ki és okoznak visszafordíthatatlan elváltozásokat.

Az idei, 13. alkalommal megrendezett programhoz kapcsolódó optikai boltok listája megtalálható ezen a honlapon .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.