Ismét felbukkant a H1N1

Egy hét alatt közel a duplájára emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, járvány ugyanakkor egyelőre nincs az országban.

A január 6. és 12. közötti héten összesen 9500 beteg kereste fel háziorvosát influenzaszerű megbetegedés miatt - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb jelentéséből . Ez több mint 80 százalékos emelkedést jelent a megelőző heti adatokhoz képest. Laboratóriumi vizsgálatokat összesen 36 betegtől érkezett mintából végeztek a NNK szakemberei. Ezek közül öt esetben mutatták ki influenzavírus jelenlétét, négy mintában a 2009-ben világjárványt okozó vírushoz hasonló H1N1 törzset azonosítottak.

Jelentősen emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma az országban
Jelentősen emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma az országban. Fotó: iStock

Az orvoshoz forduló betegek 39,4 százaléka a 15-34 éves korosztályba tartozott. A 14 éven aluli gyermekek aránya 19,8, a 35-59 éves korcsoportba tartozóké 29,4, míg a 60 éven felülieké 11,4 százalék. Ami a területi megoszlást illeti, lakosságszámhoz viszonyítva a legtöbb megbetegedést Budapesten, illetve Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Beteg és Pest megyében regisztrálták. Csongrád megye az egyetlen, ahol január első és második hete között csökkent a betegszám, egyszersmind messze itt a legalacsonyabb az influenzaszerű megbetegedések száma.

Az elmúlt héten egy Vas megyei óvodában több gyermek is elkapott egy magas lázzal, torokfájással, köhögéssel jelentkező légúti fertőzést. Három betegtől vettek mintát, mivel azonban a virológiai vizsgálatok még folyamatban vannak, ezért egyelőre nem lehet megmondani, influenza okozta-e a járványt az intézményben.

Influenzás vagy influenzaszerű tünetek? Az influenza kifejezés a influenzavírusok okozta fertőzést és megbetegedést foglalja magában. Ennek tünetei közé tartozik a láz, köhögés és torokkaparás, orrfolyás és orrdugulás, izomfájdalmak, hidegrázás, fejfájás, illetve fáradtság, kimerültség. Ezzel szemben influenzaszerű megbetegedésről akkor beszélünk, ha a betegnél köhögés és 38 Celsius-fok feletti láz lépett fel az orvosnál tett látogatást megelőző legfeljebb tíz napon belül. Az influenzaszerű megbetegedések hátterében valójában nemcsak influenzavírusok, hanem egyéb tényezők, például más, felső légúti fertőzést kiváltó kórokozók is állhatnak. Teljes bizonyosságot csak laboratóriumi vizsgálatokkal lehet nyerni a diagnózist illetően. (Forrás: webmd.com ; who.int )

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!