Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Koronavírus: megvan, mikor kezdődhet a vakcinagyártás
Az év végén vagy 2021 elején kezdődhet meg az orosz Vektor kutatóközpont által kifejlesztett koronavírus-vakcina tömeggyártása - jelentette ki Ilnaz Imatgyinov, a novoszibirszki székhelyű Állami Virológiai és Biotechnológiai Vektor Intézet vezetője.
Koronavírus: nyáron már biztosan nem lesznek nagy rendezvények
Magyarország jól kezelte a koronavírus-járvány első hullámát, ez viszont még csak részsiker, hiszen a második hullám már közeledik - figyelmeztetett Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Koronavírus: már 17 millió fertőzött van a világban
Tavaly év vége óta már több mint 17 millió embert fertőzött meg és mintegy 667 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 9,75 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
Koronavírus: nagy változás jön augusztustól
Az állam csak július 31-ig fizeti a járványügyi szempontból kockázatos országból Magyarországra visszaérkezők koronavírustesztjének költségét, augusztus 1-jétől mindenkinek magának kell gondoskodnia a saját teszteléséről. A napokon belül elinduló új rendszerrel kapcsolatban egyelőre sok a kérdőjel.
Koronavírus: 30 ezer betegnek juttat gyógyszert az EU
Az Európai Bizottság szerződést írt alá a Gilead Sciences gyógyszeripari vállalattal az újfajta koronavírus elleni, remdesivir hatóanyagú gyógyszer terápiás kiszereléseinek biztosításáról - jelentette be szerdán Dana Spinant, a brüsszeli testület szóvivője.
Koronavírus: Romániában kiemelkedően sok a haláleset
Az országban továbbra is meghaladja az 1100-at az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, a hatóságok pedig a legfertőzöttebb térségekben regionális szintű korlátozásokkal próbálják megfékezni a járvány terjedését.
Koronavírus: 280 ezer új fertőzött világszerte
Tavaly év vége óta már több mint 15,23 millió embert fertőzött meg és mintegy 623500 életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 8,64 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
Koronavírus: így terjed a fertőzés egy koncerten
A koronavírus-világjárvány kitörése miatt az utóbbi hónapokban partvonalon kívülre kerültek a nagy tömegeket megmozgató rendezvények, és egyelőre kétséges, mikor lehet ezeket biztonságosan újraindítani. Német kutatók augusztusban egy nagy szabású koncerten igyekeznek majd felmérni, hogy mekkora kockázatot is jelentenek valójában ezek a rendezvények a fertőzés terjedése szempontjából.
Koronavírus: Romániában 1000 felett a napi új betegek száma
Keleti szomszédunknál meghaladta az ezret az egy nap alatt, illetve a 40 ezret a járvány kezdete óta diagnosztizált COVID-betegek száma. A fővárosban és további négy környező megyében észlelték múlt héten a koronavírus-fertőzések több mint 43 százalékát, míg a magyar határ közelében lévő partiumi térségben volt a legkevesebb megbetegedés.
Koronavírus: a 15 millióhoz közelít az igazolt esetek száma
Tavaly év vége óta már több mint 14,95 millió embert fertőzött meg és mintegy 616600 életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 8,4 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítéséből.
Koronavírus: "a világ nagyobb bajban van, mint hittük"
Amerikai kutatók szerint lehetséges, hogy néhány embert egyszerre a kórokozó két változata fertőzzön meg, és ez túlterheli az immunrendszerüket, súlyosabbá téve a COVID-19 lefolyását. Kínai tudósok szerint kiterjedtebb kutatásra van szükség az elmélet alátámasztásához.
Délelőtt kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, összességében napos, száraz idő várható, majd estétől nyugat, északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.