Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Egy éve van jelen Magyarországon az új koronavírus
Pont egy éve jelentették be, hogy a két Magyarországon tanuló iráni diák megfertőződött az új típusú koronavírussal, és ezzel kezdetét vette a hazai járvány. Azóta egyértelművé vált, hogy ezt a pandémiát nagyon nehéz kezelni és legyőzni, a világ alig tud megszabadulni tőle - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: nem várt szigor jön itthon
A koronavírus-járvány harmadik hullámának rohamos erősödése miatt már nem elég fenntartani a korábbi intézkedéseket, további szigorításokra is szükség van - hangzott el a csütörtöki kormányinfón. Ezúttal egy rendkívüli helyszínről, a Karmelita Kolostorból jelentkeztek a részletekkel.
Koronavírus-vakcinák: ez Zacher Gábor véleménye
Magyarországon már ötféle oltóanyag érhető el az új típusú koronavírus ellen - keleti és nyugati egyaránt. Természetes, hogy sokan vacillálnak, vajon melyik oltóanyagot fogadják el, és melyiket ne. A döntésben talán segíthet a közismert orvos, Zacher Gábor véleménye.
Koronavírus: már 115,2 millióan kapták el
Már 115,2 millió embert fertőzött meg és 2,56 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 65 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház csütörtök délelőtti összesítéséből.
Ön már tudja, mikor és hol oltják?
Magyarországon tavaly év vége óta oltják az embereket az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen - jelenleg ötféle vakcina áll ehhez rendelkezésre. Mit lehet tudni arról, hogy mikor és hova mehetünk oltakozni? Cikkünkben összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb információkat.
Koronavírus: ilyen az ország vakcina-ellátottsága
A kedden érkezett Pfizer-vakcinák után hamarosan újabb szállítmányt kap Magyarország az orosz Szputnyik V nevű oltóanyagból is. A következő kínai szállítmány pedig március közepén várható - derült ki a kormányzati tájékoztató oldalon közzétett összefoglalóból.
Koronavírus: így lehetne gyorsabban engedélyezni a vakcinákat
Az Európai Bizottság fontolóra veszi a koronavírus elleni lehetséges vakcinák esetében az eddig alkalmazott szigorú forgalomba hozatali engedély megadásánál gyorsabb, rendkívüli jóváhagyási eljárás kidolgozásának lehetőségét - közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
Koronavírus-oltás: 74 ezer embert hívnak be SMS-ben
Az elkövetkezendő napokban több mint 74 ezer 60 év alatti krónikus beteg fog behívót kapni SMS-ben - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Az érintetteket továbbra is az AstraZeneca-féle vakcinával oltják az új típusú koronavírus ellen.
Fotók: így oltják a dolgozókat a Honvédkórházban
Bár az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása már januárban lezárult, továbbra is nyitva áll az immunizáció lehetősége azoknak, akik időközben mégis a védőoltás mellett döntenek, vagy korábban betegség vagy egyéb ok miatt nem tudták beadatni a koronavírus elleni vakcinákat. A napokban például a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban is voltak olyanok, akik még csak most kapták meg az első dózist.
Koronavírus: csaknem 20 ezer új áldozat a világban
Már csaknem 114,8 millió embert fertőzött meg és 2,55 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 65 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház szerda délelőtti összesítéséből.
Koronavírus: ezt kell tudni az 5 nagy variánsról
A vírusok mutálódása természetes folyamat, nincs olyan vírus, aminél ne lenne megfigyelhető, így csak idő kérdése volt, mikor bukkan fel a 2019 végén felfedezett új típusú koronavírus első mutációja. És bár ez majdnem egy évbe telt, azóta több, szakértők szerint aggasztó vírusvariáns is terjedni kezdett világszerte, ezért összegyűjtöttük, mit érdemes tudni az egyes típusokról.
Alapvetően derült időre számíthatunk, de főleg a nyugati és az északkeleti tájakon időnként fátyol-, helyenként gomolyfelhők is lehetnek az égen. Esetleg északnyugaton még az esti órákban néhány csapadékgóc előfordulhat. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délnyugati szél, amely kedd hajnalban az Észak-Dunántúlon északnyugatira fordul, és elkezd megélénkülni.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken akár több fokkal alacsonyabb, míg a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken, belvárosokban és a szelesebb északnyugati tájakon ennél magasabb értéket is mérhetünk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.