Zacher ezt üzente a Szigeten bulizóknak

Zacher Gábor nem ajánlja, hogy a Szigetre kilátogatók találkozzanak vele. A toxikológus mindezt egy videóüzenetben adta a bulizók tudtára.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán üzent a Sziget Fesztiválra igyekvőknek Zacher Gábor. Magyarország legismertebb toxikológusa videós posztját egy mentőautóban ülve készítette el, melyet szíve szerint egyetlen fesztiválozónak sem mutatna be belülről. "Tökre nem lenne jó, ha valaki egy ilyenbe bekerülne betegként, sőt ennek folytatásaként mondjuk reggel én köszönnék neki. Ezek általában negatív hangulati elemekkel szoktak együtt járni" - vélekedik a toxikológus. A Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője azt üzente a fiataloknak, hogy érezzék magukat jól a fesztiválon, ne pedig egy fa tövében fekve, kábultan és megaláztatott helyzetben töltsék az időt.

"Ne felejtsd el, nem azért mész ki a Szigetre, hogy fél óra múlva ott feküdj egy fa tövében bekakálva, öszepisálva, összeokádva, hanem azért, hogy jól érezd magad" - hangsúlyozta Zacher, aki azért a szülőknek is üzent: nyugodtan kiengedhetik a Sziget fesztiválra a gyereküket, mert biztonságos, csak nemet kell mondani a drogokra.

Nagy tömeg, por és hangos zene - az egészségre azonban érdemes szórakozás közben is figyelni. Néhány esszenciális tudnivalót szedtünk össze, hogy felhőtlen legyen a szórakozás, és megússzuk ép bőrrel a legvadabb koncerteket is. Különösen másnap, a munkahelyünkön. Tippek a cikkünkben !

Igyanak sok vizet a fesztiválra látogatók, ne aludjanak el a napon, és tárolják hűtött helyen a gyógyszereiket - többek között ezekre hívják fel a fesztiválozók figyelmét minden évben. Hogy a rendezvény valóban a lazításról és a jókedvről szóljon, érdemes megfogadni az alábbi cikkünkben tett javaslatokat is!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!