Új megbetegedések a kecsketej miatt

Tegnap is emelkedett a vírusos agyhártyagyulladásban szenvedő betegek száma. Eddig huszonketten betegedtek meg Zalában és Vasban a kullancscsípéssel fertőződött kecskék teje miatt.

Már huszonkét vírusos agyhártyagyulladásban szenvedő beteget kezelnek Zala és Vas megyében. Szombathelyen ugyan továbbra is csak három beteget ápolnak, Zalaegerszegen viszont tegnap négy újabb pácienst regisztráltak - igaz, ketten otthonukban lábadoznak. Mint megtudtuk, a betegek közül senki sincs életveszélyben, sőt többen már jobban vannak.

Emlékeztetőül: kedden derült fény arra, hogy sorra megbetegedtek az elmúlt héten azok, akik a Zala megyei Lakhegyen működő kecskefarmról vásároltak tejet, és azt forralatlanul itták. Az orvosok, az ÁNTSZ, valamint a Zala megyei élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóság szakemberei azt feltételezik: a farmon egy vagy több kecskét fertőzött kullancs csípett meg, és a jószágok forralás nélkül elfogyasztott teje juttatta a betegek szervezetébe a vírust. A farmot lezárták, az ott készült termékeket lefoglalták, az állatokat vizsgálják. A megye főállatorvosa szerint a farm tulajdonosa minden előírást betartott, és a szabályok szerint tájékoztatta vevőit a nyers tej forralásának - azaz a kórokozók elpusztításának - szükségességéről. Szerinte így a hőkezelés elmulasztása, végeredményben pedig a megbetegedés a fogyasztók felelőssége. Noha a termelő tájékoztatta a vevőket a hőkezelés szükségességéről, tény az is, hogy honlapján egyebek mellett az olvasható: "A kecskék között a gümőkor és a tuberkulózis rendkívül ritkán fordul elő, ezért az egészséges kecsketej, forralás nélkül is veszélytelenül fogyasztható".

- Egyre többen isznak nyers kecsketejet, főként azért, mert azt hiszik, hogy így védetté válhatnak az allergia ellen. Ez azonban tévhit, amit mielőbb el kell oszlatni - jelentette ki érdeklődésünkre Nékám Kristóf, allergológus. Hozzátette: Debrecenben már kísérlettel bizonyították, hogy a nyers kecsketej semmiféle védettséget nem ad az allergia ellen, ugyanakkor régóta tudott, hogy a hőkezeletlen tej betegségeket okozhat.

Kardeván Endre, a Zala megyei élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóság vezetője arra a felvetésünkre, hogy nem lenne-e szükség a tej árusítási szabályainak szigorítására, azt közölte: a jelenlegi előírások világosak, egyértelműek, ha azokat a fogyasztók is betartották volna, akkor most nem lenne járvány. Hozzátette: az Európai Unióban szabadon árulhatnak nyers tejet a termelők, s miként nálunk, más tagországokban is a fogyasztók felelőssége az, hogy csak forralás után igyák azt. Búza László, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetője mindezt azzal egészítette ki: ha előírnák, hogy csak hőkezelt tejet árulhatnak a kistermelők, akkor többségük tönkremenne a szükséges berendezések megvásárlása miatt.

Az ügyben megkérdeztük Font Sándort, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnökét is, aki azt közölte: vélhetően az esetet megtárgyalják a jövő heti ülésükön, ám szerinte nem sokat nem tehetnek. Mint fogalmazott, "a fogyasztók felelőtlensége ellen nem lehet törvényt hozni".

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?