Terjed Európában a madárinfluenza

Madárinfluenza-vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Komárom-Esztergom megyei, nagy létszámú pulykát tartó gazdaságban. Szlovákiában és Lengyelországban is küzdenek a fertőzéssel.

Laboratóriumi vizsgálatokkal bizonyították a madárinfluenza jelenlétét egy Komárom-Esztergom megyei baromfiállományban. Az eredmények szerint a H5N8 altípusról van szó. A fertőzött állományban sok állat elhullott, továbbá megjelentek a betegség gyanúját felkeltő klinikai tünetek is. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette - olvasható a Nébih oldalán .

Fontos az elővigyázatosság

A kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfitermékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók.

A telep kiürítését - az egészséges állományok védelme és az exportképesség fenntartása érdekében - a hatóság már a gyanú alapján megkezdte. Az állategészségügyi hatóság a betegség terjedésének megelőzése érdekében az Ács település melletti gazdaság teljes állományát - mintegy 53 ezer pulykát - leöli. A szakemberek a gazdaság körüli 3 kilométeres sugarú védőkörzetben és a 10 kilométeres sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, és szükség esetén mintát is vesznek. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

madárinfluenza, fertőző betegség, baromfiállomány, H5N8, vírus
A környező gazdaságok is ellenőrzésre számíthatnak. Fotó: iStock

Az országos főállatorvos az ország teljes területén elrendelte a baromfik zártan tartását. A már jelenleg is érvényben lévő járványvédelmi előírások értelmében az állatokat a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot szintén zárt, fedett helyen kell tartani, valamint biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.

Máshol is felbukkant a vírus

A Lengyelországban már tavaly év végétől terjedő madárinfluenza a napokban a szomszédos Szlovákiában is megjelent. A betegség egy nyitrai járásban lévő település kistenyésztőjének csirkeállományában bukkant fel. Az illetékes felügyelet szerint az elpusztult állatok valószínűleg vadon élő szárnyasoktól fertőződtek meg. A laboratóriumi eredmények szerint itt is a madárinfluenza erősen fertőző altípusáról, a H5N8-ról van szó - ugyanarról, amit már Lengyelországban, a közelmúltban pedig Magyarországon is kimutattak.

A madárinfluenzával fertőzött és elpusztult egyedeket megsemmisítették, a tenyészetet pedig fertőtlenítették. A fertőzés 3 kilométeres körzetében a betegség további terjedését megelőző intézkedéseket írtak elő, 10 kilométeres körzetben pedig megfigyeléseket rendeltek el.

A H5N8 vírustörzs először 2014 elején Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2016-2017-ben kellett megküzdeni a betegséggel. A most kimutatott vírustörzs nagyon hasonló ahhoz, mint amely 2016-ban is megjelent az országban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt fokozatosan vékonyodik és kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, egyre többfelé napos, száraz idő várható. Estétől nyugat, északnyugat felől azonban ismét egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?