Nem a Zikától kell félni, hanem a szúnyogoktól

Előállhat, hogy a világnak olyan pontjára utazunk, ahol találkozhatunk az utóbbi időben a hírek rendszeres szereplőjévé vált betegségeket (zika-fertőzést, sárgalázt) terjesztő szúnyogokkal. Így lehet védekezni ellenük.

Az elmúlt egy év során a felmérések szerint milliók fertőződtek meg a Zika-vírussal , elsősorban Dél- és Közép-Amerikában. Annak érdekében, hogy elkerüljük a megbetegedést, több hatékony, a védekező lépést is tehetünk.

A fertőzés elkerülésének leghatékonyabb módja, ha a közelébe sem megyünk olyan helyeknek, ahol megcsíphetnek a kórokozókat hordozó rovarok. De ha már mindenképpen veszélyes helyre kell utaznunk, akkor a szúnyogok elleni védekezés általános szabályait érdemes szigorúan betartani.

Érdemes elkerülni a szúnyogokat, ha zikával fertőzött területre utazik

Először is fontos tudni, hogy a szúnyogok szaporodásának legfőbb területei az állóvizek, különösen az apró pocsolyák. Egy esetleges trópusi nyaralás során érdemes elkerülni az ilyen területeket, és ha szálláshelyünk közelében azt tapasztaljuk, hogy valahol megáll az esővíz, mondjuk egy kuka fedelén, azt lehetőség szerint öntsük ki.

A NASA, az amerikai űrkutatási hivatal tudósai térképeket készítettek a Zika-vírust hordozó szúnyog várható terjedéséről. A térképek segíthetnek feltárni, hogy hol és hogyan lehet a vírus terjesztésében szerepet játszó szúnyogfajt elpusztítani, illetve megtalálni. Részletek!

Aki olyan vidékre utazik, ahol sok a szúnyog, mindenképpen használjon erős rovarriasztót, hiszen ezek a vérszívók nem csak a Zika-vírust , de sok más betegséget is terjesztenek. Még ennél is hatékonyabb, ha minél nagyobb testfelületet takarunk el ruhákkal, természetesen az időjárási körülményeket figyelembe véve. Sajnos az igazán eltökélt szúnyogok ellen csak a vastagabb ruházat nyújt védelmet.

Utazás előtt mindenképpen tájékozódjunk, hogy a célterületen milyen betegségek – malária, sárgaláz, Zika-vírus stb. – jellemző, és ha veszélyes területre indulunk, a szúnyogriasztó mellett használjunk moszkitóhálót és más lehetséges védelmi eszközöket is, mint amilyen a szúnyogcsapda.

Forrás: kdhnews.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!