Koronavírus: van, ahol oltáshoz kötik a tömegközlekedést

Szigorúbb járványintézkedéseket vezetnek be Olaszországban a karácsonyi időszakban az oltatlanokkal szemben, akik negatív teszttel sem használhatják a tömegközlekedési eszközöket, illetve nem léphetnek be szállodákba, bárokba és edzőtermekbe - jelentette be Mario Draghi miniszterelnök szerda este.

Világszerte közel 700 ezer újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak csütörtök reggelig.

A szigorítás országosan egyelőre december 6-tól január 15-ig lesz érvényben. Lezárások helyett a római kormány azokkal szemben lép fel, akik eddig egyetlen adag oltást sem vettek fel. Becslések szerint több mint hétmillió 12 éven felüli emberről van szó. Mario Draghi hangoztatta, hogy az olasz járványmutatók "lassan, de fokozatosan rosszabbodnak". Bizonyos szolgáltatások igénybe vételéhez - a korábbi gyakorlattal ellentétben - az oltást nem lehet tovább negatív teszttel kiváltani: kötelezőnek számít a legalább egy adag vakcina felvételét bizonyító védettségi igazolás, amelynek érvényessége egy évről kilenc hónapra csökkent.

Mario Draghi kijelentette, hogy Olaszországban most az egyik legjobb a járványhelyzet Európában a magas oltottságnak és a kedvező időjárásnak köszönhetően. Hozzátette, hogy a szomszédos országokban viszont súlyos a helyzet, ezért megelőzésre és kiemelt óvatosságra van szükség. A kormányfő leszögezte, hogy az óvintézkedések szigorításával az újabb zárásokat akarják elkerülni. Emlékeztetett arra, hogy 2020-ban az ország teljes lezárása nyolcszázalékos gazdasági visszaesést okozott. Akkor bezártak a vendéglátóipari helyiségek és az iskolák is, és megnövekedett a szegénység.

koronavírus, COVID-19, Olaszország, vakcina, védőoltás

Az ünnepi időszakban csak a beoltottak vehetnek igénybe egyes szolgáltatásokat Olaszországban.

Fotó: Getty Images

Már nem elég a negatív teszteredmény

Az emelkedő járványmutatókkal és a karácsonykor várt tetőzéssel szemben az egészségügyi hatóságok most új eszközökkel igyekeznek fellépni. Elvetették a tavaly ősz és az idei tavasz között alkalmazott módszert, amikor sárga, narancssárga és vörös színek szerint osztották be a tartományokat fertőzöttségi fokozat szerint. Az új rendelkezéssel az ország egészében egyforma intézkedéseket vezetnek be a beoltottak és az oltás nélküliek megkülönböztetésével.

Október közepén vezették be a védettségi igazolás (Green Pass) használatát, amelyet kötelezővé tettek a munkahelyeken. Azóta védettségi igazolással lehet a vendéglátóhelyek belső termeiben helyet foglalni, múzeumba, színházba, edzőterembe, stadionba menni, valamint az igazolás kötelező a nagysebességű vasútjáratokon is. A védettséget eddig a negatív teszteredmény vagy a betegségből történt felgyógyulás is bizonyította.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter a kormányfővel közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mostani szigorítás újdonságának számít, hogy a védettségi igazolást az oltáshoz köti (Super Green Pass), és a beoltottakat részesíti előnyben. A 48 órán keresztül érvényes negatív PCR- vagy antigén gyorstesztet továbbra is elfogadják munkavégzés esetén, de nem lesz elegendő a metrón utazáshoz, az étterembe, moziba, múzeumba vagy diszkóba történő belépéshez, és kötelező lesz a szállodai szoba elfoglalásához is.

December 6-tól kötelező lesz az oltást bizonyító, új típusú védettségi igazolás felmutatása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint a regionális vonatokon, a szállodákban, vendéglátóhelyeken, diszkókban, tömeges nyilvános eseményeken, valamint az edzőtermek és más sportlétesítmények öltözőibe történő belépéskor. Egyszersmind az ellenőrzéseket is szigorítják.


Hamarosan a gyerekeket is olthatják

A kormány kötelezővé tette az emlékeztető oltást a rendfenntartók, a fegyveres erők tagjai, valamint az egészségügyben és az oktatásban dolgozók számára. A harmadik, avagy emlékeztető dózis felvétel decembertől válik lehetővé valamennyi 18 évnél idősebb olasz előtt. Az emlékeztető oltást már az utolsó adag vakcinától eltelt öt hónap után fel lehet venni. Emellett információs kampányt indítanak a 5 és 11 év közötti gyermekek beoltásának szorgalmazására. A gyermekeknek szánt vakcina beadása december végén kezdődhet: az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) az európai társszervezet (EMA) engedélyezésére vár.

A legfrissebb jelentés szerint egy nap alatt több mint félmillió teszteléssel 12 448 új beteget azonosítottak Olaszországban, és nyolcvanöt beteg halt meg. Utoljára május elsején regisztráltak több beteget. Az aktív fertőzöttek száma túllépte a 154 ezret, kórházban több mint négyezer-hatszázan vannak, intenzív osztályon 573 beteget kezelnek, utóbbiak 64 százaléka nem volt beoltva. A 12 év felettiek 84,2 százaléka vett fel eddig két adag oltást.

Magyarországra mindeddig mintegy 15,6 millió ember beoltására elegendő COVID-19 elleni oltóanyag érkezett. Jelenleg öt különféle vakcina érhető el a hazai oltópontokon.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban hétfon délelőtt általában erősen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag