Koronavírus: több mint 50 országban megjelent

A december óta ruhamosan terjedő új koronavírus az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint már több mint 50 országban felütötte a fejét. Mutatjuk a friss számokat.

Újabb német tartományokat ért el a koronavírus-járvány. Péntekre virradóra Bajorországból, Hamburgból, Hessenből és Rajna-vidék-Pfalzból is új fertőzéseket jelentettek.

Így betegedtek meg

A német koronavírus-fertőzöttek többsége a vírus jelenlétének kimutatása előtti két héten - tehát a lappangási időben - Olaszországban járt, vagy kapcsolatba került Németországban olyan olasszal, aki később fertőzöttnek bizonyult. Az esetek száma kedden indult növekedésnek, néhány nappal azután, hogy Olaszország északi részén kialakult a járvány európai gócpontja. A 16 német tartomány közül hatban van legalább egy fertőzött. A keleti tartományokat, vagyis a volt NDK területét egyelőre nem érinti a járvány.

A szövetségi kormány válságstábja a további óvintézkedésekről tárgyal. El kell dönteni a többi között azt, hogy az új koronavírus-járvány okozta helyzet miatt meg lehet-e tartani a berlini Nemzetközi Turisztikai Börzét (ITB). Ez ugyanis a világ legnagyobb idegenforgalmi szakmai vására, amelyet tízezrek szoktak látogatni szerte a világból. Az eredeti tervek szerint március 4-én kezdődne az esemény.

koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, koronavírusos betegek, halálesetek, világjárvány, WHO, Egészségügyi Világszervezet, friss adatok
Védőruhába öltözik Canan Emcan, a német Esseni Egyetemi Kórház fertőző osztályának vezetője.Fotó: Getty Images

Betegek és áldozatok világszerte

Az új koronavírus tüneteiről és kezelési lehetőségeiről korábbi cikkünkben olvashat - kattintson ide!

Az ismert fertőzöttek száma világszerte meghaladja a 83 ezret, a halálos áldozatok száma pedig 2800 felett van. A járvány több mint 50 országot ért el, Kínán kívül leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.

Az Egészségügyi Világszervezet ( WHO ) legfrissebb összesítése alapján az új koronavírus eddig Kínában terjedt el a legjobban: itt 78824 fertőzöttet és 2788 halálesetet regisztráltak december óta. A második legtöbb esetet - 2022 megbetegedést és 13 elhalálozást - Dél-Koreából jelentették. A harmadik legérintettebb ország pedig Japán, ahol 918 embert fertőzött meg és 8 áldozatot szedett a koronavírus. Olaszországban már 655 beteget és 17 áldozatot, Iránban pedig 254 megbetegedést és 26 elhalálozást regisztráltak.

Szingapúrból 96, Hongkongból 92, Amerikából 60, Németországból 45, Kuvaitból 43, Thaiföldről 41, Franciaországból 38, Bahreinből 33, Tajvanról 32, Ausztráliából, Spanyolországból és Malajziából pedig 23-23 koronavírusos betegről számoltak be. Az Egyesült Arab Emírségekben 19, Vietnamban 16, az Egyesült Királyságban 16, Kanadában 14, Makaón 10, Svédországban 7, Irakban és Ománban 6-6, Oroszországban, Ausztriában és Svájcban pedig 5-5 esetről számoltak be eddig.

Emellett a Fülöp-szigeteken, Indiában, Horvátországban, Görögországban, Izraelben és Libanonban 3-3, Pakisztánban és Finnországban 2-2, Egyiptomban, Algériában, Afganisztánban, Észak-Macedóniában, Georgiában, Észtországban, Belgiumban, Hollandiában, Romániában, Nepában, Srí Lankán, Kambodzsában, Norvégiában, Dániában, Brazíliában, Nigériában, Litvániában, Fehéroroszországban és Új-Zélandon pedig 1-1 fertőzöttről tudnak. Hongongból, Franciaországból, Tajvanról és a Fülöp-szigetekről már haláleseteket is jelentettek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra