Koronavírus: már 600 ezer fertőzött világszerte

A John Hopkins Egyetem szombat délelőtti adatai alapján eddig összesen 601 478 embert diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzéssel. Közülük 27 682 beteg hunyt el és 131 826 gyógyult meg.

A baltimore-i oktatási intézmény összesítése szerint a vírusfertőzést 177 országban és területen mutatták ki. Fontos megjegyezni, hogy a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek egymástól. Például Magyarországon is hangsúlyozza az operatív törzs, hogy a 343 hivatalosan azonosított COVID-19 betegnél jóval több fertőzött lehet.

Forgatókönyvek a járvány lefolyására Ha nem sikerül gyorsan úrrá lennünk a koronavírus-járványon, idővel bekövetkezhet akár egy olyan helyzet is, amikor az országok már gazdasági okokból nem engedhetik meg maguknak a kényszerintézkedések fenntartását. Az pedig sok halálos áldozatot jelenthet. Nem mindegy tehát, hogy a járvány sorsát leíró forgatókönyvek közül melyik válik valóra. Részletek itt .

A legtöbb esetet immáron az Egyesült Államokban tartják nyilván: a fertőzöttek száma 104 837, a halottaké 1707, a gyógyultaké pedig 894. Donald Trump elnök pénteken azt ígérte, hogy a következő száz napban százezer lélegeztetőgépet fognak legyártani.

New York-ban több művész önként 3D-nyomtatóval készít védőmaszkot. Fotó: Getty Images
New York-ban több művész önként kezdett 3D-nyomtatóval védőmaszkokat készíteni. Fotó: Getty Images

Spanyolországban is egyre rosszabb a helyzet

A koronavírus legfőbb európai gócpontjának számító Olaszországban 86 498-an megfertőződtek, 9134-en meghaltak és 10 950-en meggyógyultak. Az előző nap csaknem ezerrel nőtt a halálesetek száma.

Spanyolországban 65 719-re emelkedett a fertőzöttek száma, a járványban eddig 5138-an vesztették életüket. Az országban rendkívül magas - több mint 9400 - a koronavírussal diagnosztizált egészségügyi dolgozók száma. A kormány elbocsátási tilalmat rendelt el a járvány idejére.

Németországban 50 871 fertőzött mellett 351 a halálos áldozatok száma és 6658 a gyógyultaké. Az Egyesült Királyságban 761-re emelkedett a halálos áldozatok száma, a regisztrált fertőzötteké pedig 14 751-re. A betegségből eddig 151-en gyógyultak fel.

Franciaországban 33 414 a fertőzöttek száma, 1997-en vesztették életüket és 5707-en távozhattak egészségesen a kórházból. Édouard Philippe kormányfő szerint Franciaországban "a helyzet nehéz lesz a következő napokban". A kormány várhatóan bejelenti a kijárási korlátozások meghosszabbítását.

<strong>Kína fél a beutazóktól</strong>

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül), ahol a járvány tavaly év végén elkezdődött, 81 946 esetet tartottak nyilván, 3299-en haltak meg és 75 098-an gyógyultak meg. Az ország megtiltotta a külföldieknek a belépést területére, mert jelenleg a beutazók jelentik a legnagyobb veszélyt a kórokozó terjedése szempontjából. Vasárnaptól jelentősen csökkentik a nemzetközi repülőgép-járatok számát is.

Iránban a fertőzöttek száma elérte a 32 332-t, miközben a halottak száma 2378, a gyógyultaké pedig 11 133.

Az AFP francia hírügynökség számítása szerint már több mint hárommilliárd embert szólítottak fel otthonmaradásra a világ 70 országában vagy régiójában a Covid-19 járvány megfékezése érdekében.

Itthon fogyatékkal élők segítésébe vonhatják be az óvónőket és más állami alkalmazottakat - számolt be róla az nlc.hu .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra