Koronavírus: kiszabadultak a turistahajó utasai

Megkezdhették a kiszállást a kambodzsai Kampongszom kikötővárosban a Westerdam nevű tengerjáró turistahajó utasai. A Japánban karanténba zárt hajó utasai azonban még február 19-éig nem hagyhatják el kabinjaikat.

A Westerdam nevű turistahajó utasai két hetet töltöttek a hajó fedélzetén, és öt ország utasította el őket az új koronavírus-járványtól ( COVID-19 ) tartva. Pénteken azonban már partra szállhattak Kambodzsában.

Mindenki egészséges

A Westerdam csütörtökön futott be Kampongszom kikötőjébe. A hajó a parttól távolabb horgonyzott le, és kambodzsai szakemberek mintát vettek azoktól, akik bármilyen tünetet mutattak. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint a hajó 1455 utasa és a 802 fős személyzet közül senki sem fertőződött meg a vírussal, ezért engedélyt adtak a fedélzeten lévőknek a kiszállásra. A partra szálló utasokat maga Hun Sen miniszterelnök köszöntötte a mólón. Az utasok elszállítására charterjáratokat szerveznek - közölte a hajót üzemeltető amerikai cég. Az Egészségügyi Világszervezet Főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz az esettel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy Kambodzsa példát mutatott nemzetközi szolidaritásból.

hajó, üdülőhajó, turistahajó, turizmus, utasok, kikötő, magyarok, koronavírus, COVID-19, új koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, turisták
A Westerdam óceánjáró utasai, miután kiszálltak a kambodzsai Kampongszom kikötőjében. Fotó: MTI/AP/Heng Sinith

A magyarok sem fertőződtek meg

A Kambodzsában kikötő hajón három magyar is utazott, de ők sem fertőződtek meg az új koronavírussal - mondta el csütörtöki Facebook-videojában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Amennyiben a magyarok igénylik, a minisztérium segítséget nyújt hazajutásukban - tette hozzá.

Kimentették az időseket a hajóról - a részletekért kattintson ide!

Ahogy már korábban olvashatták a HáziPatika.com-on , a Hongkongból érkezett Diamond Princess üdülőhajót Tokiótól délre, a jokohamai kikötő közelében horgonyozták le, miután kiderült, hogy a korábban Hongkongban kiszállt utasok egyike megfertőződött az új koronavírussal. A hajó január 20-án hajózott ki a Tokió melletti Jokohama kikötőből, és február 3-án tért vissza oda. A japán hatóságok a múlt héten kéthetes karantént rendeltek el az üdülőhajón, a vesztegzárat elvileg február 19-éig kell feloldaniuk. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tudomása szerint három magyar is dolgozik a tengerjárón, ők azonban egészségesek.

A miniszter közlése szerint jelenleg 186 magyar állampolgár tartózkodik Kínában, közülük 28-an az öt legveszélyeztetettebb tartományban vannak. A minisztérium velük is folyamatosan tartja a kapcsolatot. Mindenki jól van, segítséget egyelőre senki nem igényelt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra