Koronavírus: Ausztria felfüggeszti az oltási kötelezettséget

Ausztria felfüggeszti a koronavírus elleni általános oltási kötelezettséget, mert a védőoltás kötelezővé tétele nem arányos az uralkodó omikron változat okozta járvány súlyosságával - közölte Karoline Edtstadler alkotmányügyi miniszter szerdán Bécsben.

Jakab Ferenc virológus szerint elhúzódhat a járvány Ukrajnában .

Az oltási kötelezettség felfüggesztésének alapját a témával foglalkozó szakértői bizottság jelentése képezi. Mint azt Johannes Rauch egészségügyi miniszter elmondta, három hónap múlva felülvizsgálják a döntést. Amennyiben a helyzet szükségessé teszi, gyorsan fognak reagálni, és újra életbe léptethetik az oltási kötelezettséget - tette hozzá.

Új vírusváltozatok jelenhetnek meg

A szakértői bizottság figyelmeztetett, hogy a viszonylag nyugodt nyári időszakot ősszel új vírusváltozatok megjelenése követheti. Arról is beszéltek, hogy továbbra is józan lépésnek tartják az általános oltási kötelezettség bevezetését a magas átoltottság biztosítása érdekében, amellyel elkerülhető az egészségügy rendszer túlterhelődése. Ugyanakkor szerintük sok múlik az időzítésen.

Ausztria felfüggeszti az oltási kötelezettséget.
Ausztria felfüggeszti az oltási kötelezettséget. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Ha az emberek túl korán kapják meg az oltást , akkor az újonnan megszerzett immunitás jelentős része elvész, mire valóban szükség lenne rá - mondták a szakértők. Emellett úgy vélik, előfordulhat, hogy később olyan tudományos eredmények állnak majd rendelkezésre, amelyeknek köszönhetően egyáltalán nem lesz szükség az oltás kötelezővé tételére, vagy még hatékonyabb vakcinákkal kerülhet sor az oltásra.

Úttörő intézkedés

Ausztriában február eleje óta kötelező a koronavírusi elleni védőoltás. A korábbi rendelkezések értelmében március 15-től akár 3600 eurós pénzbírság is várhatott azokra, akik megtagadták az oltás felvételét. Az általános oltási kötelezettség bevezetésével egyébként Ausztria úttörőnek számított az Európai Unióban, de az intézkedés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: február eleje óta mindössze 26 ezer oltatlan kapta meg a védőoltást.

Az országban jelenleg hetven százalék körüli az átoltottság. Bár a koronavírus-fertőzöttek aránya továbbra is viszonylag magas, nemrég csaknem minden korlátozást eltöröltek, mert a kórházak leterheltsége alacsony.

COVID-oltás: új ajánlásra kell figyelni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!