Koronavírus: 5,4 millió haláleset világszerte

Az új koronavírus (SARS-CoV-2) megjelenése óta immár 279,94 millió fertőzést regisztráltak a Föld országaiban a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint. A világjárvány halálos áldozatainak száma mintegy 5,4 millióra emelkedett.

Az elmúlt négy nap során több mint 400 beteg hunyt el COVID-19 következtében Magyarországon .

A SARS-CoV-2 ma 192 országban és régióban van jelen. A járványügyi adatok kapcsán érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, illetve a nyilvántartás kritériumai is különböznek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavaly március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírus terjedését, amely a kínai Vuhan városából indult ki.

Védőmaszkot viselő egészségügyi dolgozó az észak-olaszországi Cremona egyik kórházának koronavírussal fertőzött betegek ellátására kialakított intenzív osztályán 2021. december 26-án
Védőmaszkot viselő egészségügyi dolgozó az észak-olaszországi Cremonában december 26-án. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Filippo Venezia

A pandémiának az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 52,28 millió hétfőig. A halálos áldozatok száma 816,6 ezer. Indiában 34,79 millió fertőzöttet és 479,7 ezer halálos áldozatot, Brazíliában 22,24 millió fertőzöttet és 618,7 ezer halálesetet jegyeztek fel eddig.

Ami Európát illeti, az Egyesült Királyságban 11,96 millió a fertőzöttek száma, közülük pedig 148,3 ezer beteg elhunyt COVID-19 következtében. Oroszországban 10,21 millió fölé nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig közel 298,2 ezerre. Törökországban 9,31 millió fertőzöttet és 81,6 ezer halálesetet regisztráltak a hatóságok. Franciaországban 9,22 millióan kapták már el a fertőzést, valamint 123,6 ezer haláleset történt a járványhoz köthetően.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.