Koronavírus: új szupervariáns fenyeget

A koronavírus új, úgynevezett szupervariánsa terjed az Egyesült Államokban. Az ottani szennyvízmintákban jelenleg magasabb a SARS-CoV-2 vírus koncentrációja, mint 2020 tavaszán.

Az Amerikai Járványügyi Központ becslése szerint az XBB15 nevű, omikron „szupervariáns” felelős a szilveszter előtti héten jelentett koronavírus-fertőzések 40 százalékáért – derül ki az Infostart beszámolójából. A szakértők egy része attól tart, hogy az új variáns eredményesen játssza ki a védőoltások vagy korábbi fertőzések nyomán megjelent antitesteket. „Az XBB15 jobban terjedhet, mint más variánsok, de azt még nem tudjuk, hogy súlyosabb betegséget okoz-e” – közölte az amerikai járványügyi központ (CDC).

Covid 19, koronavírus, mutáns vírus, antitest, fertőzés, oltás, USA, WHO
A Covid 19 mikroszkópikus képe. Fotó: Getty Images

Még sincs vége?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) idén készült kihirdetni, hogy véget ért a koronavírus-pandémia. Legalábbis december közepén Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz még ebben reménykedett. A szervezet főtitkára akkor arról számolt be, hogy míg egy évvel ezelőtt heti 50 ezer ember halt meg a fertőzés miatt, december közepén kevesebb, mint 10 ezer.

Eric Feigl-Ding amerikai járványügyi szakértő szerint nem kongatjuk eléggé a vészharangot a hullám miatt. Állítása szerint az amerikai szennyvízmintákban magasabb a SARS-CoV-2 vírus koncentrációja, mint 2020 tavaszán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.