Egyre több az influenzagyanús eset

Az elmúlt héten némileg emelkedett az influenzagyanús esetek száma, de közülük egy beteg szervezetében sem mutatták ki az influenzavírust - tudatta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán.

Az OEK a honlapja szerint az év 46. hetében a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az előző héthez viszonyítva nagyjából hat százalékkal többen, 5900-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A 46. hetet megelőző héthez képest az ország tizenkét közigazgatási területén emelkedett, hét területén csökkent, egy területen nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma. Százezer lakosra vetítve Tolna és Nógrád megyében keresték fel a legkevesebben orvosukat.

Az idei influenzaszezonban az OEK légúti vírus osztályán a 40. és 46. hét között összesen 127 vizsgálati anyagot dolgoztak fel. Ezek közül egy mintában influenzavírust és nyolc mintában parainfluenza-vírus jelenlétét igazolták. A parainfluenza-vírus az influenzához hasonló tüneteket okoz, elsősorban a tüdőt támadja meg, és a krupp, a gyerekeknél fulladásszerű tüneteket okozó alsó légúti megbetegedés 75 százalékáért felelős.

Az ÁNTSZ hangsúlyozta: az oltás országszerte megkezdődött, a védettség kialakulásához körülbelül két hétre van szükség, ezért érdemes mielőbb beadatni. Az idén is 1,3 millió vakcina áll térítésmentesen a veszélyeztetett korcsoportok, vagyis a krónikus betegek és a 65 éven felüliek rendelkezésére, az érintettek a háziorvosuknál kaphatják meg az oltást.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!