Az influenza: a legfertőzőbb betegség

Minden kétséget kizáróan az influenza a leggyakoribb fertőző betegség. Alapvetően három vírus, az A, a B és a C, illetve ezek altípusai és különböző változatai, mutánsai okozzák az évente visszatérő, akár járványos méreteket is öltő megbetegedéseket.

Az orvoslás atyja, Hippokratész Kr.e. 412-ben számolt be először influenzáról, az első dokumentált influenzajárvány 1580-ban volt. A leghíresebb, az 1918-1919-es "Spanyol nátha" 20 millió áldozatot követelt szerte a világon, de még sokan emlékezhetnek az "ázsiai influenzára" is 1957-58-ban vagy az 1968-69-es "Hong Kong-i" influenzajárványra.

Az influenza tünetei

Az influenza vírus elszaporodását a szervezetben rendszerint hidegrázás és láz jelzi. A testhőmérséklet hirtelen nagyon magasra, akár 40 C fokra is felszökhet. Gyakran orrfolyás és torokfájás kíséri az első tüneteket. A végtagokban jelentkező izomfájdalom is jellegzetes tünet. Fáradtság, levertség, fejfájás, szédülés, köhögés és hasmenés is gyakran előfordul az influenza során.

Az influenza és a megfázás tünetei hasonlóak, mégis két külön betegségről van szó. Az influenza tünetei gyorsan alakulnak ki, és jobban megviselik a szervezetet. Komolyabb fertőzésnek tartják az influenzát, mint a meghűlést.

A diagnózis

Az influenza gyanúja esetén is orvoshoz kell fordulni, mert a szövődmények rendkívül komolyak, sőt az életet is veszélyeztetők lehetnek. Az orvos alapos vizsgálat és esetleges laboratóriumi, köpet- és röntgen-vizsgálat után állítja fel a diagnózist. Ezekre a vizsgálatokra szükség lehet a bakteriális felülfertőzés, illetve az esetleges szövődményes tüdőgyulladás kizárása céljából.

Az influenza ágynyugalmat igényel. A betegség első 4-5 napján nem ajánlott közösségbe menni, mert az influenza vírusa erősen virulens és fertőző; könnyen átterjedhet másokra, és komolyabb járvány alakulhat ki.

Megelőzés

Az influenza megelőzésének legfőbb módja az oltás. Minden ősszel, amikor a szakemberek már nagy biztonsággal meg tudják mondani, melyik fajta influenza-vírus támadása várható, a gyárak elkészítik a vakcinát.

Az influenzaoltás a 65 év alatti egészséges népesség 70-90 százalékában segít megelőzni a betegséget, illetve a betegség tüneteit enyhíteni. Az oltást az "influenzaszezon" kezdetén, október közepe és november vége között kell beadni.

A közelmútban volt olyan év, hogy Magyarországon 1 millió ember kapott influenzaoltást ingyen (!), köztük a legveszélyeztetettebbek:

  • az idősebb korosztály tagjai
  • a krónikus betegségben szenvedők, köztük a szív-, tüdő-, és vesebetegek, a cukorbetegek és a súlyosan vérszegények
  • az olyan betegségekben szenvedők, akiknek az immunrendszere gyengébben működik
  • azok, akik az immunrendszert gyengítő gyógyszerre szorulnak, például a szervátültetettek
  • idősek otthonában élők
  • gyermekotthonok lakói és tartósan beteg gyermekek
  • az egészségügyben dolgozók, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek a betegekkel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.