A nemi szemölcsök így kezelhetők

A nemi szerven található szemölcsök 90 százalékát a humán papilloma vírus okozza. A jó hír, hogy a szemölcsök legnagyobb részének hátterében a vírus 6-os, illetve 11-es törzse áll, amelyek csak nagyon ritka, kivételes esetekben okoznak rákot - erre inkább a 16-os,illetve a 18-as törzs hajlamosít.

Felületi kezelés

Ha egyébként is azok a típusok vagyunk, akik sosem felejtik el időben beszedni a gyógyszereiket, és mindig betartják az orvos utasításait, akkor nyugodtan próbálkozzunk meg valamilyen szakember által javasolt, felületi kezeléssel. Általában az orvos valami olyan készítményt ír fel, amelyet naponta három alkalommal kell használni, és ügyelni kell arra, hogy amikor a szer a bőrünkön van, ne éljünk nemi életet. Olyan kezelés is létezik, ahol az orvos ecseteli a szemölcsöt heti egy alkalommal, hat héten át, és a készítmény a felvitel után 1-4 órával kell lemosni.

7 dolog, amit a genitális szemölcsökről tudni kell - részletekért kattintson !

Krioterápia

Ennek a módszernek az a lényege, hogy a szemölcsöt folyékony nitrogén segítségével elfagyasztják. Mindig figyeljünk arra, hogy olyan szakembert válasszunk, aki már gyakorlott a procedúrában, mivel avatatlan kezekbe kerülve a nitrogénes kezelés fájdalmas lehet, és akár sérüléssel is járhat. Nagyobb méretű szemölcsök esetében néha helyi érzéstelenítést is alkalmazni szoktak.

Kizárólag óveszerrel éljünk nemi életet
Kizárólag óveszerrel éljünk nemi életet

Savas kezelés

Léteznek olyan savak, amelyek lemarják a szemölcsöket - természetesen ilyen kezelést csak szakorvossal végeztessünk. Viszonylag elterjedt eljárás, viszont még folynak a kutatások azzal kapcsolatban, hogy pontosan hogyan hat hosszú távon a szervezetre. Vannak olyanok, akik nem javasolják, mert a sav a szemölcsöt körülvevő egészséges bőrfelületet is kimarhatja.

Műtét

Ha sok a szemölcsünk, illetve nagy területet érintenek, akkor a sebészi úton történő eltávolítás is opció lehet - lézerrel, szikével, sebészollóval, vagy akár kauterizáióval is. A jó hír, hogy a szemölcsök harmada egyébként körülbelül két év után magától elhal, és leesik, így még az is lehet, hogy semmilyen kezelésre nem lesz szükségünk. Viszont mindeképpen ügyelni kell arra, hogy kizárólag óveszerrel éljünk nemi életet.

Forrás: menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.