A szívben is komoly károkat okozhat ez a fertőzés

Hamarosan itt a Szív Világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a szív- és érrendszeri betegségekre, illetve azok megelőzésének fontosságára. Ezek a problémák ugyanis világszerte a vezető halálokok közé tartoznak. Ami viszont kevésbé ismert, hogy egyes fertőző betegségek is komoly károkat okozhatnak a szívünkben – ilyen például a Lyme-kór is.

A Lyme-kór egy olyan betegség, amelyet a Borrelia burgdorferi baktérium okoz, és a fertőzött kullancsok csípésével terjed. A betegséget először 1975-ben, az amerikai Lyme városában azonosították, innen kapta a nevét. A mai napig számos esetet regisztrálnak világszerte, de Észak-Amerikában és Európában fordul elő a leggyakrabban – olvasható a DualDur közleményében.

A betegség tünetei egyébként igen változatosak lehetnek. Az első jelei közé tartozik a fejfájás, a láz és a fáradtság, illetve az esetek harmadánál pirosas, kokárdaszerű bőrpír (erythema migrans) is jelentkezik. Kezeletlenül hagyva pedig hosszabb távon súlyos szövődményekhez is vezethet a fertőzés.

szív alakú stresszlabdát tart a kezében egy doktornő
Egyes fertőző betegségek komoly károkat okozhatnak a szívünkben – ilyen például a Lyme-kór is. Fotó: Getty Images

A Lyme-kór egyik veszélyes szövődménye

A fertőzésre a szeptember 29-ei Szív Világnapja kapcsán is fontos felhívni a figyelmet, a Lyme-kór ugyanis nemcsak az ízületeket és az idegrendszert támadhatja meg, hanem akár szívproblémákhoz is vezethet. A Lyme-kór egyik veszélyes szövődményét Lyme-karditisznek hívják. Ilyenkor a fertőzés a szív szöveteit támadja meg, különösen az ingerületvezető rendszert. Ez a Lyme-kóros betegek körülbelül 1 százalékánál fordul elő, tehát viszonylag ritka. Fontos azonban komolyan venni, ugyanis súlyos következményekkel járhat – különösen akkor, ha nem diagnosztizálják időben.

A Lyme-karditisz leggyakoribb tünetei az alábbiak:

  • szívdobogásérzés,
  • mellkasi fájdalom,
  • légszomj,
  • szédülés,
  • ájulás.
A Lyme-karditisz egyik leggyakoribb szövődménye az atrioventrikuláris blokk, amikor a szív felső és alsó kamrái közötti ingerületvezetés megszakad. Ez szabálytalan szívverést, súlyosabb esetekben pedig akár szívleállást is eredményezhet” – figyelmeztettek a közleményben.

Veszélyes, ha nem ismerik fel időben

Ha a Lyme-karditiszt nem ismerik fel időben, annak súlyos következményei lehetnek, és sajnos több eset rávilágít arra, hogy a késlekedés akár halálos is lehet. Egy 25 éves férfi például életét vesztette, miután a szerológiai tesztje negatív lett, így a Lyme-kórt nem diagnosztizálták nála időben. A szívét érintő szövődmények végül végzetesek lettek.

Más esetekben a betegek súlyos szívkárosodást szenvedtek, és szívátültetésre szorultak: egy fiatal anyának szívtranszplantációra volt szüksége, miután a Lyme-kór súlyos károkat okozott a szívében. Ezek az esetek is mutatják, hogy a Lyme-kór nemcsak egy egyszerű fertőzés, hanem életveszélyes is lehet, ha nem kezelik megfelelően.

Akár pacemaker beültetése is szükségessé válhat

A Lyme-karditisz gyógyítása összetett lehet, mivel a hagyományos Lyme-kór-kezelések nem mindig elegendőek. A betegség felismerése után antibiotikumos terápiára van szükség, de súlyosabb esetekben speciális szívgyógyászati beavatkozások is indokoltak lehetnek. A szívritmuszavarok kezelésére átmenetileg pacemaker helyezhetnek be, amíg meg nem szűnik a gyulladás az antibiotikumok hatására. Egyes betegek teljesen felépülnek, míg mások hosszabb távon szívproblémákkal küzdhetnek.

A Lyme-karditisz és más szívbetegségek felismerése és időben megkezdett kezelése létfontosságú az egészséges élethez. Fontos, hogy növeljük a tudatosságot ezekkel a betegségekkel kapcsolatban, hiszen a korai diagnózis életet menthet. A kezelőorvosok Lyme-kór gyanúja esetén tesztet kérhetnek, hogy kizárják vagy megerősítsék a diagnózist, és időben elindíthassák a megfelelő kezelést. A korai felismerés kulcsfontosságú ahhoz is, hogy elkerüljük az akár a szívünket is érintő súlyos szövődményeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.