Nyaralási tippek kontaktlencsét viselőknek

A nyaralás megszervezése és biztonságos kivitelezése nem egyszerű koronavírus-járvány idején, hát, még ha kontaktlencsét viselünk, ami amúgy is megnövelheti a fertőzés kockázatát, s nemcsak a koronavírusét.

Nyaraláskor hajlamosabbak vagyunk mindent lazábban kezelni, kevésbé ügyelünk a diétánkra, gyakrabban feledkezünk meg a fényvédőkrém ismételt felviteléről, és sajnos az sem ritka, hogy a kontaktlencsénket sem épp úgy vagy annyi ideig használjuk, mint kellene. De ha például olyan területre utazunk, ahol az általános higiénés körülmények sem épp a legideálisabbak, még a legnagyobb körültekintés mellett sem lesz egyszerű a dolgunk. Az alábbi tippekkel a szemfertőzés elkerülésében szeretnénk segítséget nyújtani.

Nemcsak nyáron rejt veszélyeket Becslések szerint körülbelül 125 millió ember hord világszerte kontaktlencsét. Az elmúlt évtizedekben robbanásszerűen terjedt el a használatuk, hiszen segítségükkel számos olyan kényelmetlenséget ki lehet küszöbölni, amellyel a szemüveget viselők nap mint nap küzdenek. A kontaktlencse azonban veszélyt is jelenthet azok számára, akik nem tartják be maradéktalanul a kezelési és higiéniai szabályokat. Hogy melyek ezek, korábbi cikkünkre kattintva elolvashatja.

Utazás előtt

Lehetőleg ne az utolsó pillanatra hagyjuk szemészünk meglátogatását, vagy az új kontaktlencsék, kontaktlencse-folyadékok, pótlencsék és tartók beszerzését, mert könnyen kicsúszhatunk az időből. Ne feledjük, nemcsak a lencsét kell adott időközönként cserélni, de a tartót is érdemes legalább 3 havonta. A pótlencsék sosem feleslegesek egy utazás során, viszont életmentőek lehetnek, de még így is tegyünk be szemüveget és természetesen megfelelő UV-védelemmel ellátott napszemüveget is, hogy a káros sugaraktól megfelelően óvhassuk szemünket. Ha pedig elveszítettük a lencsénket külföldön és nincs nálunk pótlencse, akkor se vegyünk olyat, amit nem kimondottan nekünk írtak fel, ezzel ugyanis szemünk és látásunk épségét is kockáztathatjuk.

Soha ne fürödjünk kontaktlencsében, sem a természetes vizekben, sem a medencékben. Fotó: Getty Images
Soha ne fürödjünk kontaktlencsében, sem a természetes vizekben, sem a medencékben. Fotó: Getty Images

A pakolásnál azt se felejtsük el, ha repülővel és kézi poggyásszal utazunk, akkor a fedélzetre legfeljebb 100 ml folyadékot vihetünk fel egyben, azaz egy nagyobb 300 vagy 500 ml-es kontaktlencse folyadékot simán kidobathatnak velünk az ellenőrzéskor. Kerüljük el a bosszúságot és a felesleges kiadást! A jó megoldás, ha kisebb kiszerelésű kontaktlencse ápolót szerzünk be.

Útközben inkább viseljünk szemüveget

Ha közúton, saját járművel közlekedünk, van esély rá, hogy ha szükséges, akkor megfelelő higiénés körülmények között igazítsunk a kontaktlencsénken vagy cseréljük ki azt. Vonaton, repülőn vagy buszon azonban ezt már kicsivel nehézkesebb elvégezni, ezért ha tehetjük, az utazás idejére válasszuk a szemüveget. A repülőn amúgyis sokkal szárazabb a levegő, amitől égő, szúró érzés keletkezhet a szemünkben. Megjegyzendő azonban, hogy a maszk viselése a jelen járványhelyzetben sok helyen kötelező, így arra számítsunk, hogy bepárásodhat a szemüvegünk. Érdemes előtte kezelni valamilyen folyadékkal vagy szappanos vízzel a szemüveglencséket, hogy mérsékeljük ennek az esélyét.

Ilyenkor soha ne hordjunk kontaktlencsét

A szemészek a nyári időszakban sokkal többször találkoznak szemfertőzésekkel , ezek jelentős része ráadásul pont nyaraláskor alakul ki. Ha nem szeretnénk kockáztatni, akkor figyeljünk arra, hogy soha ne fürödjünk kontaktlencsében, sem a természetes vizekben, sem a medencékben, de még csak a zuhany alá se álljunk be úgy, mivel főleg a déli országokban a csapvízben is előfordulhatnak olyan kórokozók, amelyek megbetegíthetik szemünket. Főképp, ha a kontaktlencse és a szem közötti, szaporodásukhoz ideális területre kerülnek. A hajókirándulásnál, csúszdaparkban, delfin show-nál is legyünk elővigyázatosak, nehogy víz fröccsenjen a szemünkbe.

Fő az elővigyázatosság

A legfontosabb, hogy mielőtt a szemünkhöz érünk - amely a koronavírus számára ideális "belépési pont"- mindig alaposan mossunk kezet szappannal, vagy használjunk kézfertőtlenítőt. Soha ne mossuk le vízzel a lencséket, és ne is tároljuk abban. Azt se felejtsük el, hogy a kontaktlencsetartóban lévő folyadékot mindig teljesen le kell cserélni, mert fertőzésveszélyes lehet csak frissel felönteni a régit, amelyben akár már elszaporodhattak a kórokozók.

Lencse helyett lézer

Ha azonban nem szeretnénk minden nyáron (illetve minden utazásnál) ezt a procedúrát végigcsinálni, főképp most, a koronavírus-járvány idején, akkor érdemes elgondolkodni a lézeres szemműtéten , ami hosszú távú, kényelmes alternatívát biztosíthat. Azt követően biztosan nem kell majd amiatt aggódnunk, hogy pont a legrosszabbkor hagyjuk el a lencsénk, fertőződik el a szemünk, mert csere közben valami hiba csúszott a gépezetbe. De azért se fáj majd a fejünk, hogy a szemüvegünket otthon felejtettük, s "vakon" vagyunk kénytelenek a tengerben fürdőzni, lemaradva a táj szépségeiről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!