Infografika: így kaphatunk tüdőbetegséget a zuhanytól

Az otthoni zuhanyzó az utolsó hely, ahol arra gondolnánk, hogy megbetegedhetünk, hiszen éppen ott szabadulunk meg a kórokozóktól. Vannak azonban mikrobák, amelyek a zuhanyfejben húzzák meg magukat, és a vízpermetből, gőzből belélegzett vízcseppekben utazva súlyos betegséget okozhatnak.

A nem tuboerkulotikus mikobaktériumok (NTM) okozzák a legtöbb gondot. Az NTM-fertőzések száma meredeken emelkedik a világon, ami valószínűleg összefügg azzal, hogy a klímaváltozás miatt a mérsékelt égövben is egyre magasabb az átlaghőmérséklet. E kórokozók a lepra és a TBC rokonai, bár másfajta, de olykor igen súlyos megbetegedést okoznak. Szerencsére egyelőre meglehetősen ritkák, azaz a legtöbb embernek nem kell félni, hogy beálljon a zuhany alá.

A Coloradói Egyetem szakértői néhány éve az Egyesült Államokban és Európában felmérték, hogy miféle mikrobák telepednek meg a zuhanyrózsában, s a tapasztalataikat az Amerikai Mikrobiológiai Társaság mBio című folyóiratában tették közzé. Noah Fierer, az egyetem ökológia és evolúciós biológia professzora elmondta: "A zuhanyfejben lenyűgöző mikrobiális világ él, amellyel minden tusoláskor kapcsolatba kerülhetünk. Ezeknek a parányoknak a többsége ártalmatlan, de van néhány veszélyes is közöttük." A kutató szerint a mikrobák összetétele igen változatos, amit a vízkezelés módja, a vízvezeték és a zuhanyfej anyaga, a tisztítószerek és más tényezők is befolyásolnak.

Szerencsére az NTM-fertőzés nem terjed emberről emberre , mint a TBC. Infografikánkban összefoglaltuk a betegséggel kapcsolatos további legfontosabb ismereteket, beleértve azt is, hogy kik vannak a legnagyobb veszélyben, illetve hogyan védekezhetünk a kártékony baktériumokkal szemben.

NTM-fertőzés infografika

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, így döntően derült vagy gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!