A magyar egészségügy ebből is rosszul jön ki

Eddig is tudtuk, hogy a magyar egészségügyre többet kellene költeni. Egy friss tanulmányból azonban világosan látszik, hogy lehetőségünk is lett volna rá: a hozzánk hasonlóan fejlett környező országok nagyobb ütemben fejlesztették egészségügyi ágazatukat.

A minap jelent meg az a nagy összefoglaló tanulmány a Lancet orvosi folyóiratban , amelyet a Világ Betegségterhe Hálózathoz kapcsolódó tudósok és szakértők állítottak össze az egészségügyre és a HIV/AIDS elleni küzdelemre fordított kiadásokról 188 ország 1995-től 2015-ig terjedő adatai alapján.

kórház
A magyar egészségügyi fejlesztés üteme elmarad a térség átlagától

A Bill & Melinda Gates Alapítvány által finanszírozott kutatás szerint az egy főre jutó globális egészségügyi kiadások 1995 és 2015 között éves szinten 3,1 százalékos növekedést mutattak. A leggyorsabb növekedést a közepes jövedelmű országok csoportjában mérték, amelynek felső szegmensében mintegy 5,4 százalékkal, alacsonyabb jövedelmű szegmenségben pedig 4,2 százalékkal emelkedtek az éves egészségügyi kiadások egy főre vetítve. Ez 2015-ben 9700 milliárd dollárt jelentett a világon. A magas jövedelmű országok 2015-ben 6500 milliárd dollárt, a teljes egészségügyi kiadás 66,3 százalékát költötték el, míg az alacsony jövedelmű országok mindössze 70,3 milliárd dollárt, az összkiadás 0,7 százalékát.

A gazdagok magukra költenek

Az egészségügyi fejlesztési támogatások 1990 és 2017 között 394,7 százalékkal (29,9 milliárd dollárral) nőttek. Tavaly a becslések szerint 37,4 milliárd dollár fejlesztési támogatást folyósítottak az egészségügyre, amiből 9,1 milliárd dollárt (a teljes összeg 24,2 százalékát) célzottan a HIV/AIDS leküzdésére. Ez utóbbira 2000 és 2015 között összesen 562,6 milliárd dollárt fordított a világ, amelyből a kormányok 57,6 százalékot finanszíroztak. A kór elleni fellépésre fordítható összegek azonban csökkenni kezdtek, ami azt eredményezheti, hogy a járvány ismét felerősödhet.

A számokból kiviláglik, hogy a legtöbbet a gazdag országok költik egészségügyre, míg a legkevesebbet az alacsony jövedelműek, ahol az egészségügyi kiadás évente (személyenként) kevesebb mint 100 (2017-es vásárlóerő-paritáson számolt) dollár. Ezzel szemben a magas jövedelmű országcsoportban a területre jutó kiadások személyenként meghaladják az 5000 dollárt. Bár ezek az egyenlőtlenségek viszonylag jól ismertek, a betegségspecifikus kiadások becslése világszerte hiányos egyes területeken.

Nehéz az összehasonlítás

Az egészségügy néhány területén - beleértve az anyák és a gyermekek egészségét, a vakcinákat, a maláriát, a tuberkulózist és a HIV/AIDS-t - jobb a dokumentáltság. A betegségre vonatkozó egészségügyi számviteli módszertanokat - például a nemzeti AIDS-kiadások értékelését - is számos országban fejlesztették. De a fejlődés ellenére igen nehéz az egyes országok, sőt régiók és időszakok összehasonlítása, így a kutatók hozzávetőleges (95 százalékos biztonságú) adatokkal számolhattak csak.

Miközben az egészségügy finanszírozásából az államot terhelő rész fenntarthatónak tűnik, a polgárok növekvő kiadásokkal szembesülnek. A rendszer így működőképes maradhat, de a jelenlegi trend egy mind kevésbé igazságos állapot felé tart. Részletek!

Ennek a módszernek a segítségével aztán össze tudtak állítani egy 188 országot tartalmazó táblázatot, amely már meglehetősen jó összehasonlítást tesz lehetővé az egyes országok között. Ha Magyarország adatait a szomszédjaihoz mérjük, akkor nincs okunk az örömre, mert az egészségügy fejlesztésében (már ami a ráfordítások alapján látszik) csak Ukrajna teljesített rosszabbul nálunk. Illetve Ausztria is, de a jóval magasabb GDP arányában nyugati szomszédunk is sokkal többet költött polgárai egészségének érdekében, mint Magyarország.

Az alábbi táblázat elég világosan megmutatja, hogy Magyarországon az egészségügy fejlesztése a régiós átlag mögött kullog.

EÜ fejlődés
Gyorsabban kellene fejleszteni az egészségügyet a fejlettségünk alapján - Forrás: The Lancet

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, amit helyenként erős lökések kísérhetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 28 fok között alakul. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.