A kutya mint gyógyszer

Mivel igazolt tény, hogy a kutyatulajdonosok 23 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak meg szívbetegség miatt, mint a többi ember, a négylábú pajtásokat igazán tekinthetjük egyfajta speciális gyógyszernek is. Ám ennek okai nem egyértelműek.

A legkiterjedtebb kutatás, amely a kutyatartás és az egészség kapcsolatát vizsgálta egy olyan országban zajlott, ahol a legalacsonyabbak között van a háztartásokban élő ebek aránya Európában. Az igen pozitív eredményeket hozó, 12 éven át folytatott és tavaly lezárt vizsgálatokból a közegészségügyi szakemberek le is vonták a következtetést, hogy bizony a svédek is jobban tennék, ha nagyobb hajlandóságot mutatnának a négylábúak befogadására. A 3,4 millió 40 és 80 év közötti embert, azaz a lakosság kicsivel több mint harmadát érintő kutatás feltárta, hogy a kutyatartók esetében a teljes lakossághoz mérten 23 százalékkal alacsonyabb a szívbetegség miatti halálozás, és ha az összes halálokot nézzük, ez a pozitív hatás akkor is 20-százalékos volt a vizsgálat 12 éve alatt. Ami még akkor is igaz, ha olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a dohányzás, a testtömegindex és a társadalmi-gazdasági helyzet. Más tanulmányok viszont azt állapították meg, hogy a kutyák enyhítik a társadalmi elszigeteltséget és a depressziót, azaz két olyan fontos tényezőt, amely a szívbetegségek és a korai halálozás fokozott kockázatával jár.

kutyasétáltatás
Kutyasétáltatás: akár évi hét kilót lehet vele fogyni

Az is világos ma már, hogy a kutyatulajdonosok jobban reagálnak a stresszre ( vérnyomásuk és pulzusuk nem szökik az egekbe), az átlagosnál nagyobb a fizikai aktivitásuk, és kissé alacsonyabb a koleszterinszintjük. Az Amerikai Szív Szövetség is rávilágított több tucat tanulmány áttekintése után, hogy a kutyatartás valószínűleg csökkenti a szívbetegségek kockázatát. De azt változatlanul nem sikerült bizonyítani, hogy a kutyatartás és a szívbetegségek csökkenő kockázata között ok-okozati összefüggés lenne. Könnyen lehet például, hogy olyan emberek tartanak kutyát elsősorban, akik egyébként is fittek, vagy életmódjuk eleve nem valószínűsíti a szívbetegség kialakulását.

Hatalmas motiváció

Tove Fall, az Uppsalai Egyetem epidemiológusa, a svéd tanulmány vezető szerzője azt állítja, hogy a kutya legnagyobb pozitív hatással az egyedül élő emberekre volt. Úgy véli, hogy a kutya helyettesítheti a más emberekkel való együttélést, ami csökkenti a halálozási kockázatot. Továbbá a kutyák arra ösztönzik az embereket, hogy sétáljanak, közösségi kapcsolatokat létesítsenek, sőt értelmesebbé teszik az életet. Például ha valaki kórházba kerül, és van egy kutyája, akkor hatalmas a motivációja, hogy hazatérjen.

Persze, ha valaki a kutyájával együtt bámulja a tévét, miközben zsíros ételeket fogyaszt, akkor nem fog csökkenni kockázata a szívbetegségre. Fall tanulmánya kimutatta, hogy az is számít, milyen fajta kutyát tartunk. A legtöbb egészségügyi előnyt a vizslaféléktől remélhetjük, mert ezeknek az állatoknak a hatalmas mozgásigénye a gazdájukat is képes magával ragadni.

A kutyatartás 10 egészségi haszna

Vegyük tehát sorra, hogy milyen egészségi előnyöket remélhetünk attól, ha kutyát tartunk.

Egészségesebb szív. A kutyák nemcsak szeretettel töltik fel a gazdájuk szívét, hanem valójában erősebbé is teszik. A kutyatulajdonosok mutatói jobbak, azaz alacsonyabb a vérnyomásuk, a koleszterin- és a trigliceridszintjük . Ezért kevesebb a kardiovaszkuláris gondjuk, és ritkábban kapnak szívrohamot. Ráadásul a kutyatulajdonosok, akiknek szívrohamuk volt, jobb eséllyel épülnek fel belőle.

Magasabb fizikai aktivitás. A felnőtteknek hetente körülbelül 2 és fél órányi mérsékelt testedzésre van szükségük. A kutyatulajdonosok nagyobb valószínűséggel képesek elérni ezt a célt. A kutyákat ugyanis ki kell vinni, ha esik, ha fúj. És gyakran igen jó móka mozogni velük egy keveset, vagy akár egy nagyot kirándulni. Ez a tevékenység fennmaradhat akár 70-80 éves életkorig. A Gerontologist folyóiratban megjelent tanulmány szerint az idős kutyásoknak alacsonyabb a testtömegindexük , kevesebb korlátozással szembesülnek napi életük során, kevesebbszer járnak orvoshoz, és gyakrabban végeznek mérsékelt és erőteljes testmozgást.

Segít a fogyásban. Kutatások szerint a napi kutyafuttatás segít a fogyásban , mivel napi 10, 20 vagy akár 30 percnyi mérsékelt fizikai aktivitásra kényszerít. Egy 2010-es felmérés szerint akik hetente ötször sétáltatnak kutyát, átlagosan hét kilót adnak le egy év során. Kiderült, hogy ezeknek az embereknek az elsődleges motivációja nem a fogyás, hanem a kutyájuk jólléte iránti felelősség volt.

Javítja a közösségi életet. A túlságosan sokat dolgozó vagy idősödő emberek számára nehéz más emberekkel találkozni . A vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a kutyatulajdonosok körülbelül 40 százalékkal könnyebben szereznek barátokat, valószínűleg azért, mert túlnyomó többségük (egy brit felmérés szerint) négy-öt más kutyással beszél egy sétáltatás során.

Csökkenti a stresszt. A kutyával töltött idő csökkentheti a szorongást és a vérnyomást, növelheti a szerotonin és a dopamin szintjét, amelyek nagy szerepet játszanak a nyugalom és a jóllét kialakulásában. A stresszes feladatokat ellátó emberek jobban járnak, ha van egy kutya is a háztartásukban, mert tanulmányok szerint a kutyák megkönnyítik a feszültség levezetését mind az irodában, mind a házastársak között.

Értelmet ad az életnek. Ez különösen az idősebb embereknek fontos. Ahogy öregszünk - különösen a nyugdíjba vonulás után -, megnehezülhet az életnek megfelelő napi rendszert és értelmet találni. A gondoskodás a kutyákról azonban feloldja ezt a problémát. A kutyák megakadályozzák a magányt és az elszigeteltséget is, ami kulcsfontosságú a kognitív hanyatlás és a betegség kiküszöbölésében.

Távol tartja a depressziót. Bár bizonyíték van rá, hogy bizonyos kutyatulajdonosok - köztük az elkülönült idős nők és a HIV-pozitív férfiak - kevésbé szenvednek a depressziótól, mint a háziállatok nélkül, de találtak már bizonyítékot arra is, hogy a kutyák nem sokat javítanak más demográfiai csoportok mentális helyzetén. Ugyanakkor a speciálisan képzett terápiás kutyák - amelyek nem élnek együtt a pácienssel - hatékonynak bizonyulnak a depresszió enyhítésében különböző embereknél, legyenek bár idősek vagy fiatalok, betegek vagy egészségesek.

Megelőzi az allergia kialakulását. Húsz éve még a szakértők úgy vélték, hogy egy háztartásukban lévő kutya hozzájárul a gyermekek allergiájához . A közelmúltban végzett kutatások azt mutatják, hogy ennek éppen az ellenkezője történik. A kutyák és a macskák valójában csökkentik a háziállatok miatt kialakuló allergiájára való hajlamot - akár egyharmaddal is a Journal of Allergy és a Clinical Immunology tanulmánya szerint.

Csökkenti az orvoshoz járást. A 65 évesnél idősebb kutyatartók átlagosan 30 százalékkal kevesebbszer járnak orvosnál, mint azok, akiknek nincs háziállatuk. A Journal of Personality és a Social Psychology folyóiratban megjelent tanulmány megállapította, hogy miközben a macskák, madarak és más állatok is hasznosak, a kutyát tartóknak volt a legtöbb hasznuk abból, hogy könnyebben vészelték át a stresszes események hatásait.

Terápiás segítség. A kutyatartás segíthet különböző betegségek és egészségi problémák felderítésében és kezelésében. Például egyes kutyák képesek kiszimatolni a vese-, a húgyhólyag- és a prosztatarákot A kutyák képesek minden ember számára jó szolgálatot tenni a felgyógyulásban a traumás agyi sérülésektől az autizmusig és a reumás ízületi gyulladásig, de támogatják a mobilitás növelését és javítják a függetlenség megteremtésének esélyeit is. Az Alzheimer-kóros betegeket pedig képesek megnyugtatni, mert kutyák a társasága, úgy tűnik, enyhíti az érzelmi fellángolásokat és az agressziót.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra