Egészséghősök: ki lesz a 2024-es év ápolója? Szavazz!

Szavazd meg, ki lesz 2024-ben az Év ápolója díj győztese!

Egy pohár víz. Egy ágyneműcsere. Egy nyugtató érintés. Kis dolgok, mégis sokat jelentenek a kiszolgáltatott embernek. Este, amikor már a legtöbb orvos hazament, ők maradnak nekünk. Ők a betegápolók, akik emberséges hozzáállásukkal sokat tesznek a gyógyulásunkért. Az Egészséghősök pályázaton ezekre a hétköznapi hősökre is fel szeretnénk hívni a figyelmet. Szavazz te is a jelöltekre, válasszuk meg együtt a 2024-es év ápolóját!

Rajtad is múlik, ki lesz 2024-ben az Év ápolója díj győztese!

Szavazz te is: ki lesz a a 2024-es év ápolója?

Idén a szakmai zsűri az alábbi ápolókat juttatta a döntőbe:

Czakó Tibor sürgősségi szakápolóként dolgozik a Hetényi Géza kórházban. Elmondása szerint 1987-ben kezdett el dolgozni az egészségügyben: először mint beteghordó, majd segédápoló, utána pedig ápolási asszisztens. Többek között az alábbiakat írták róla: "Lelkiismeretes, kiváló szakember!" "Nála segítőkészebbet nem ismerek." Nagy büszkeséssel gondol vissza rá, hogy elnyerhette a Szolnok hőse díjat.

Kellner Zsuzsanna ápoló Miskolcon él és dolgozik. Beteg nagypapája hatására döntötte el, hogy segítő, gyógyító szakmát választ. Az őt jelölők szerint magas fokú empátiával rendelkezik, szorgalmas, odaadó és végtelenül türelmes. "Ezt a munkát csak szívvel-lélekkel éri meg végezni" - vallja ő.

Majorné Bukor Edit 1996 óta dolgozik ápolóként. Dolgozott már sebészeten és urológián is, jelenleg nefrológiai osztályon van. „Elkötelezett és alázatos a szakmáját, hivatását tekintve. Rengeteg munkát vállal pluszban a családja mellett, és nem tekinti tehernek, hogy másokon segítsen” - írták róla.

Rauzer Mónika szakápoló, intenzív szakasszisztens már negyvenöt éve elkötelezett szakmája iránt. Heti három-négy napon is tizenkét órás műszakokban dolgozik. A véleményezők szerint a körülményektől függetlenül mindig odaadóan, nagy hozzáértéssel végzi munkáját.

Szekeres Boglárkát a betegei gyakran csak „mosolygós nővérke” néven emlegetik. A pécsi Idegsebészeti Klinikán dolgozik szakápolóként, próbálja minden napból kihozni a száz százalékot, hogy a betegek jól érezzék magukat, amíg felépülnek. „Fiatal, talpraesett nővér. Kiválóan helyt állt a covid idején is, a covid-osztályon. A betegek csak jót mondanak róla. Szívvel-lélekkel végzi a munkáját” - jellemezték az őt ismerők.

Az Év ápolója díj jelöltjeire az alábbi linkre kattintva adhatod le a szavazatodat!

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!