Világít a rákos sejt, örül az orvos

A Duke University orvosi fakultásának szakemberei egy olyan szert tesztelnek, amely fluoreszkálóvá teszi a rákos sejteket, így az orvosok a műtétek során könnyebben megállapíthatják, hogy hol húzódik a tumorok határa.

A Science Translational Medicine folyóiratban megjelent kutatási leírás szerint 15, műtéten átesett beteg esetében lágyrész szarkóma vagy mellrák műtét során sikerrel alkalmazták az új LUM015 ágenst. A technológiát a Duke, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) és Lumicell vállalat közösen fejlesztette ki.

A ráksebészek jelenleg a keresztmetszeti képalkotásban, az MRI-ben és CT-ben bízhatnak, ha el akarják távolítani a tumort és a környező szöveteket. Sok esetben azonban a daganatot nem sikerül pontosan behatárolni és észrevétlenül maradnak rákos szövetek, ami sugárkezelést és második műtétet tehet szükségessé.

Néhány évtizeden belül elérhetővé válnak olyan gyógyszerek, melyek káros mellékhatások nélkül, az egészséges sejtek megóvásával lesznek képesek elpusztítani a daganatokat - állítják brit kutatók. Kattintson a részletekért! Dr. David Kirsch, a Duke onkológus professzora elmondta, képtelenség egy időben műteni és mikroszkóp alatt vizsgálgatni, hogy maradtak-e még rákos részek a műtéti sebben. Ezért olyan technológiára van szükség, amely a sebészek számára lehetővé teszi a tumorágy gyors átvizsgálását, s megkereshetik vele a maradék beteg területeket. A fluoreszcencia ebben hatalmas segítség. Hasonló megoldásokra korábban is voltak kísérletek, de a most leírt eljárással a Duke szakemberei az elsők, akik proteáz által aktivált képalkotó anyagot használtak a rák kimutatására.

Az új anyaggal könnyebben meghatározható a daganat határa

A LUM015 felhalmozódik a daganatokban, ami fluoreszkálást eredményez, s a tumorszövetek ötször fényesebbek lesznek az egészségeseknél. A fényjelek nem láthatók szabad szemmel, ezért egy érzékeny kamerát tartalmazó kézi képalkotó eszközzel kell felderíteni őket. Miután a detektált daganatot a sebészek eltávolították, az eszközzel végigpásztázzák a műtéti területet, s a vágási felületeken azonosíthatják a még hátramaradt fluoreszkáló rákos sejteket.

A műtéteknél mindig az a cél, hogy a daganatot teljes mértékig eltávolítsák és még valamennyit a környező szövetekből – magyarázata a tanulmány vezető szerzője, Brian Brigman, a Duke mozgásszervi onkológiájának vezetője. A munka megfelelő elvégzését ellenőrző legjobb rendszerek sem olyan pontosak, mint amit az orvosok szeretnék. A mostani megoldás Brigman szerint hatalmas előrelépést jelenthet, mert szükségtelenné teheti a műtétek megismétlését, és csökkenthetővé válik a radiológiai kezelések során a betegeket érő sugárzás mennyisége is.

Forrás: Duke Medicine

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, de északkeleten helyenként maradhatnak tartósabban felhős körzetek. Elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, időszakosan megerősödik, sőt néhol - nem csak zivatarok környezetében - viharos lökések is kísérhetik. Délutántól veszít erejéből a légmozgás. A maximum-hőmérséklet nagyrészt 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.