Új fegyver a petefészekrák ellen

Váratlanul jó eredményeket hozott egy petefészekrák elleni készítmény vizsgálata. A kutatók szerint jelentős áttörést jelent a felfedezésük.

Az ONX-0801 névre keresztelt gyógyszer első klinikai kísérlete során alapvetően azt vizsgálták, mennyire biztonságos annak alkalmazása. A londoni Rákkutató Intézet és a Royal Marsden Kórház által közösen elvégzett tesztek ugyanakkor meglepően jó eredményeket hoztak, ugyanis 15 résztvevő nő közül hét esetében jelentős csökkenést tapasztaltak a tumorok méretében. A siker láttán a gyógyszerfejlesztők célja az, hogy minél hamarabb alávessék a készítményt a további szükséges kísérleteknek is.

Az intravénásan adagolt ONX-0801-et olyan nőknek szánják, akiknek a szervezete alig vagy egyáltalán nem reagál pozitívan a jelenleg használt kemoterápiás készítményekre. Dr. Udai Banjeri kutatásvezető elmondta, a teljesen új mechanizmust alkalmazó ONX-0801 akár hat hónappal is meghosszabbíthatja a késői stádiumban lévő betegek életét. A szakember szerint a gyógyszer az elmúlt évtized legnagyobb áttörését jelentheti a petefészekrák kezelésében, mindazonáltal további kutatásokra és kísérletekre van szükség a terápiás alkalmazás előtt.

A petefészekrákot gyakran csak előrehaladott stádiumban fedezik fel
A petefészekrákot gyakran csak előrehaladott stádiumban fedezik fel

Észrevétlen daganat

A petefészekrák a nők körében előforduló rosszindulatú daganatos megbetegedések nagyjából 4 százalékát teszi ki. A betegség eleinte általában egyáltalán nem okoz észrevehető tüneteket, ezért sok esetben már csak előrehaladottabb állapotban fedezik fel, ami a gyógyulási esélyeket jelentősen rontja. Az esetek körülbelül 20-25 százalékában a diagnózis felállításakor már távoli áttétek is létrejöttek.

Forrás: Sky News , The Liberal

Milyen tünetek jelentkezése esetén érdemes petefészekrákra gyanakodnunk? Részletek itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Késő estétől kelet, északkelet felől megnövekszik a felhőzet, így keleten felhős idő valószínű és csepergő eső arrafelé nem kizárt. Másutt derült idő várható, de ezeken a tájakon foltokban pára, köd képződhet. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között várható, de a derült fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő, a felhősebb keleti tájakon pedig pár fokkal enyhébb lesz a hajnal. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!