Spermából jobban diagnosztizálható a rák

A mikroRNS-ek pontosabban megmutatják, hogy valaki prosztatarákban szenved-e, mint a hagyományos diagnosztikai eljárások. Ausztrál kutatók bíznak abban, hogy az emberi spermából kimutatható molekulák átalakíthatják a daganatos betegség kezelését is a jövőben.

Az ausztráliai Adelaide-i Egyetem kutatói, Dr. Luke Selth vezetésével régóta dolgoznak azon, hogy az úgynevezett mikroRNS-ek szerepét tisztázzák a rák kifejlődésében és diagnosztizálásában. A mikroRNS-ek a gének kifejeződését szabályozó nukleinsavak, vagyis egyetlen spirálba tekeredő "rokonai" a genetikai állományunkat hordozó, kettős spirált alkotó DNS-nek. (A miRNS-eknek is hívott molekulák rövidebbek is a DNS-nél, nem véletlen, a "mikro" elnevezésük sem.)

Az ausztrál kutatók a legújabb mikroRNS-tanulmányukat az című tudományos szaklapban tették közzé. Ezúttal a mikroRNS-ek diagnosztikai szerepére mutattak rá: a korábbi vizsgálati módszerekhez képest ugyanis szerintük ezeknek a mérésével sokkal pontosabban ítélhető meg egy rákos beteg állapota, illetve, hogy egyáltalán daganatos megbetegedésben szenved-e.

Az ausztrál kutatók prosztatarák esetén a spermában lévő microRNS-eit igyekeztek azonosítani és mérni. Kiderítették, hogy sokkal kevesebb téves diagnózis születhet a jövőben, ha ezt a metódust alkalmaznák, mint a hagyományos vizsgálatokat. A hagyományos eljárások esetén ugyanis sokszor olyan betegeket is rákosnak minősítenek, akik nem azok, hanem másfajta prosztata-rendellenességekben szenvednek . Éppen ezért felesleges további vizsgálatokat kénytelenek az orvosok elrendelni a pácienseknél a helyzet tisztázására.

A spermából kimutatható molekulák átalakíthatják a daganatos betegségek kezelését

A mikroRNS-ek viszont sokkal hatékonyabbnak bizonyultak: nemcsak azt mutatják meg, hogy valóban rosszindulatú daganatról van-e szó, hanem annak stádiumát, előrehaladottságát is pontosabban jelzik - írja a Viral Global News .

Dr. Selth és munkatársai hatvan férfit vizsgáltak meg. Azoknál, akik közülük prosztatarákban szenvednek, a University of Adelaide kutatói olyan mikroRNS-t találtak, amelyek jellemzőek a betegségre. Különösen a miR-200b nevű mikroRNS bizonyult fontosnak a diagnózis szempontjából.

Az ausztrál kutatók remélik, hogy eredményeik nemcsak a diagnosztikában, hanem a kezelésben is előrelépést jelenthetnek - a mikroRNS-ek detektálása révén ugyanis a gyógyítás is hatékonyabb lehet, hiszen a pontosabb diagnózis alapján a rák típusa is helytállóbban azonosítható. Az új módszer révén azt is jobban megítélhetik a jövőben a kezelőorvosok, hogy mikor és milyen sürgősséggel kell beavatkozniuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen kialakulhat eső, zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is lehet. Hajnalban északnyugat felől csökken a felhőzet, a csapadék súlypontja a Tiszántúlra helyeződik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!