Gyilkos fertőzések - rákot is okozhatnak!

Hatból egy rákos megbetegedést olyan fertőzés okoz, amely könnyen elkerülhető vagy kezelhető lehetne.

A Lancet Oncology című orvosi szakfolyóiratban publikált tanulmány szerint 2008-ban világszerte hét és fél millió ember halt meg rákban, melyek egyhatod része elkerülhető lett volna.

Rák, halál, elkerülhető rákos megbetegedések, gyógyulás,
2008-ban hét és fél millió ember halt meg rákban, melyek egyhatod része elkerülhető lett volna

"A bizonyos vírusok, baktériumok és paraziták által előidézett fertőzések világszerte a rák leggyakoribb, de elkerülhető okozói" - nyilatkozták Catherine de Martel és Martyn Plummer, a tanulmány szerzői. A kutatók szerint évente közel kétmillió rákos megbetegedést okoznak a fertőzések, ezen esetek körülbelül 80 százalékát a fejlődő országokban regisztrálják. A halállal végződő esetekből 1,5 millió olyan tumorra vezethető vissza, amelyet gyomorbaktériumok, humán papilloma vírus (HPV) vagy hepatitiszvírusok, illetve egyéb kórokozók idéztek elő.

A tanulmányt a lyoni Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség munkatársai készítették. A kutatás során Martel és Plummer számos adatot vizsgált meg, köztük összesen 184 országban kezelt több mint 27 rákfajta statisztikáit. A kutatók becslése szerint a világ rákbetegségeinek mintegy 16 százalékát fertőzés okozza. A fejlődő országokban felfedezett betegségek aránya pedig 22,9 százalék, azaz közel háromszor olyan magas, mint a fejlett ipari országokban mért 7,4 százalék.

A szerzők szerint a vakcinák, a biztonságosabb injekciózási technikák, az antibiotikumok és a hasonló megelőző intézkedések jelentős eredményeket érhetnek el a rák elleni harcban.

Elsősorban a humán papilloma vírus (HPV), a Helicobacter pylori baktérium és a hepatitis B, illetve C vírus (HBV és HCV) által előidézett fertőzések kezelhetőek, illetve kerülhetőek el a legkönnyebben. Ez a négy fertőzéstípus együttesen évente 1,9 millió rákbeteg halálért felelős; elsősorban gyomor-, máj-, illetve méhnyakrákot okozhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.