A szem legveszélyesebb betegsége

Daganatos elváltozás a szemen is kialakulhat, és bár csak néhány tucat megbetegedést regisztrálnak Magyarországon, későn diagnosztizálva a beteg látását is elveheti.

Rendkívül agresszív, gyors áttétképződéssel járó rákos elváltozás a szemben kialakuló melanoma . Az 50 év feletti lakosság körében ez a leggyakoribb rosszindulatú látószervet érintő daganat - mondja Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója. Ugyanakkor, ha időben felismerik a kóros elváltozást, akkor az jól kezelhető.

A szemdaganat jelei

Elsősorban a bőrrákkal azonosítják a melanomát a szemben ritkábban alakul ki a daganatos elváltozás, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján például évente 25-30 páciensnél diagnosztizálják. Dr. Nagy Zoltán Zsolt kiemelte, általában elhanyagolt esetekkel találkoznak, amelyeknél már csak a szemgolyó eltávolításával lehet megfékezni a daganat véráramba kerülését és más szervekre való átterjedését. A kóros elváltozás több helyen kialakulhat, így az íriszben, a sugártestben és a retinában is, utóbbi a leggyakoribb eset.

Főképp szemészeti vizsgálaton szűrhetik ki a betegséget, szemfenéki vizsgálattal. Árulkodó tünet lehet a fokozódó látásromlás, a torz látás vagy látótérkiesés, tágabb erek, de jelentkezhet szemfájdalom, esetleg barna folt a szem falán. Szinte kivétel nélkül csak az egyik szemnél fedezik fel a melanomát. A daganat kialakulásában az előrehaladott életkor mellett fontos rizikófaktor a családi halmozódás, a világos szem- és bőrszín, valamint a fokozott UV-sugárzás. 50 éves kor felett tanácsos felkeresni egy szemorvost legalább évente egyszer, aki nem csak a daganatos elváltozást, de a szürkehályogot vagy szaruhártya-problémákat is felfedezheti.

A korai felismerés azért fontos, mert ez növelheti a kezelés hatékonyságát és megőrzi a látásélességet - hívta fel a figyelmet a klinikaigazgató. A kezelési lehetőségek a daganat méretétől és elhelyezkedésétől függőek. Enyhébb esetben szóba jöhet lézerkezelés, kontakt besugárzás vagy a daganat kimetszése. Későn felismert, nagyra nőtt rosszindulatú daganat kezelése csak a szemgolyó műtéti eltávolításával lehetséges. Ez azért is veszélyes, mivel a szemben kialakuló rákos elváltozás kifejezetten agresszív, ezért könnyen okozhat áttéteket, ami jelentősen rontja a túlélési esélyeket - hangsúlyozta Dr. Nagy Zoltán Zsolt.

Főképp szemészeti vizsgálaton szűrhetik ki a betegséget, szemfenéki vizsgálattal

Főképp szemészeti vizsgálaton szűrhetik ki a betegséget, szemfenéki vizsgálattal

Nyáron tanácsos napszemüveggel védekeznünk a nap káros sugaraitól, az ideális napszemüveg lencséi rásimulnak az arcra, még nagyobb védelmet biztosítva minden oldalról. A retinát akkor éri nagyfokú károsodás, ha sokáig a nap irányába nézünk, például napfogyatkozás alkalmával.

Forrás: Semmelweis Médiasarok

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.