Kiderült, mit tesznek a parfümök a bőrrel

A testápolók és parfümök használata csökkenti a szervezet természetes légszűrő funkcióját egy friss tanulmány szerint.

Az olyan testápolási szerek, mint a parfüm és a testápoló, megzavarhatják az úgynevezett emberi oxidációs mezőtírja a HVG egy, a Science Advances című folyóiratban a közelmúltban megjelent tanulmányt szemlézve. Egyfajta kémiai védőpajzsról van szó, amely semlegesíti a káros légszennyező anyagokat. Az oxidációs mező a bőr által kibocsátott zsírok és a levegő ózontartalmának reakciójából képződik. Az ilyenkor kialakuló hirdoxilgyökök egyfajta légszűrőként funkcionálnak.

nő parfümöt fúj a csuklójára
A parfümök megzavarhatják a bőr természetes légszűrő funkcióját. Fotó: Getty Images

A tanulmány szerzői kísérleteik során arra az eredményre jutottak, hogy a testápolók és parfümök megzavarhatják ezt az érzékeny folyamatot. A vizsgálatba bevont önkéntesek körül megmérték a beltéri levegő kémiai összetételét, majd a résztvevőknek valamilyen illatosított anyagot kell felvinniük a bőrükre. Ezután a kutatók egy kevés ózont juttattak a levegőbe, beindítandó az oxidációs védőmező kialakulását. Méréseik alapján a testápolási termékek használata mellett mintegy harmadával kevesebb hidroxilgyök keletkezett.

Egyelőre nem tisztázott, hogy mindez hogyan hathat az egészségre hosszú távon. Mindenesetre a tanulmány szerzői mértékletességre intenek mindenkit az említett illatszerek használata kapcsán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!