Naptej, amely magától lebarnítja a bőrt

Már napfény sem kell a barnuláshoz, kifejlesztettek ugyanis egy olyan szert, amely a napsugarak hatását imitálja a bőrön. Ezzel anélkül érhetjük el a kívánt bőrszínt, hogy kitennénk magunkat a melanomát is okozó káros UV-sugaraknak.

Állati szövetdarabokon már igazolták a hatékonyságát a szernek, amely napfény nélkül ösztönzi barnulásra a bőr felső rétegeiben lévő pigmentsejteket. Ezzel a szerrel azok a vörös hajú és érzékeny, fehér bőrű emberek is le tudnak majd barnulni, akiknél korábban a napozás csak leégést okozott. A Massachusetts Központi Kórház kutatói remélik, hogy a szer megoldást jelenthet az ijesztő számban emelkedő melanómás esetek megelőzésére.

Napégés - mit tegyünk és mit ne? Túl sokat voltunk a napon, és nem védekeztünk megfelelően a káros sugarak ellen - ennek sajnos igen kellemetlen következményei lehetnek. Mit tehetünk a bőrpír és a fájdalom enyhítésére, és melyek azok a házi módszerek, amelyekkel inkább ne kísérletezzünk? Cikkünkben találja a választ!

Barnulás napfény nélkül

Néhány évszázaddal korábban a hófehér bőr volt a divat, manapság pedig éppen azért fekszünk ki minél többet a napra, hogy jól lebarnuljunk. A barnulás a bőr védekezőreakciója a káros ultraibolya sugárzás hatásai ellen, és bár kis mértékben hasznos a bőrben fokozódó D-vitamin termelése miatt, ha túlzásba visszük, leéghetünk, és a bőrrák kialakulásának is nő a veszélye. A szer használata anélkül ösztönzi a barnulásért felelős melanin termelődését, hogy ki kellene tenni a bőrt a nap káros hatásainak.

A túlzásba vitt napozás elősegítheti a melanoma kialakulását
A túlzásba vitt napozás elősegítheti a melanoma kialakulását

A kutatást végző Dr. David Fisher felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi években nem történt jelentős áttörés a melanoma kezelésében, holott a betegség évről évre több embert érint. A későbbiekben a szert napvédő krémmel kombinálnák a maximális hatás eléréséért, addig pedig a kutató is azt javasolja, hogy bőrtípustól függően mindenki használjon minél magasabb faktorú napkrémet, főképp a napsütéses nyári hónapok alatt. Több vizsgálatra lesz szükség, mielőtt az önbarnító készítmény kereskedelmi forgalomba kerülhet, a kutatók azonban eddig bizakodóak a hatásait illetően.

A melanoma leggyakrabban a 40 és 50 év közötti életkorban jelentkezik. A legtöbb európai országban csaknem kétszer annyi nő betegszik meg, mint férfi, de az Egyesült Államokban és Ausztráliában a két nem érintettségi aránya nagyjából azonos. Leggyakoribb előfordulási helye nőkön a lábszár és az arc, míg férfiakon elsősorban a törzs, leggyakrabban a hát. Mindkét nemben a 65 év feletti korosztálynál az arc a legjellemzőbb kiindulási terület. Kialakulásáról, jeleiről és a kezelésről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Forrás: BBC News

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Erősen felhős vagy borult idő várható, de átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek a felhőzetben. Estére, késő estére a csapadék zöme megszűnik, ezt követően csak helyenként lehet kisebb eső, zápor, a nyugati határvidéken néhol havas eső is. Elsősorban az Észak-Alföldön foltokban köd képződhet. A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!