Mitesszeresek lehetünk ezektől a rossz szokásoktól

A tág pórusok, illetve a belőlük kialakuló mitesszerek sokak életét megkeserítik. Az alábbi dolgokat érdemes elkerülni, ha szebb, egészségesebb és egységesebb bőrképet szeretnénk.

Ne nyomkodjuk a pattanásokat és mitesszereket

Az egyik legfontosabb szabály, amit már mindenki ezerszer hallott, mégis csak nagyon kevesen tartják be. Amikor nyúzzuk, húzzuk és nyomkodjuk a bőrt, akkor azzal nem csak a finom ráncok kialakulását segítjük elő, de a bőrirritáció illetve gyulladások kialakulását is. Az erős, durva mozdulatok a kezünkön, körmünk alatt lévő piszkot, zsírt, baktériumokat szinte belepréselik a pórusokba, amik ettől el is tömődhetnek. Ha pattanásunk van, bármilyen nehéz is megállni, ne nyomkodjuk, inkább valamilyen erre a célra való készítménnyel kezeljük, amely fertőtleníti, zsugorítja és eltünteti őket.

arcbőr
Mi okozhat mitesszereket?

Ne fogdossuk az arcunkat

Sokaknak szokása, hogy piszkálják, simogatják az arcukat napközben, gyakran úgy, hogy észre sem veszik. Pedig ha belegondolunk, hogy mi mindenhez érünk hozzá, mi mindent fogunk meg egy nap alatt, és hogy ezekről a tárgyakról milyen baktériumokat, vírusokat, allergéneket és egyéb anyagokat vihetünk át az arcbőrünkre, máris rájövünk, hogy mindez mennyire egészségtelen és veszélyes. Próbáljunk meg róla leszokni: kérjük meg a családtagjainkat, barátainkat, kollégáinkat, hogy minden alkalommal szóljanak ránk, mikor az arcunkhoz nyúlunk, hogy minél hamarabb abbahagyjuk, és elbúcsúzhassunk a mitesszerektől .

Sose feküdjünk le sminkben

A pórusok eltömődésének gyakori oka, hogy sokan rendszeresen úgy fekszenek le aludni, hogy nem távolítják el az arcukról a festéket. Így nem csak a smink, hanem a beleragadt pollenek, mikrobák, elhalt bőrsejtek is beleragadhatnak a pórusokba. Ez kiütésekhez, mitesszerekhez vezethet, sőt, még a bőr korai öregedésében is komoly szerepet játszik - nem csak mitesszereink és pattanásaink lesznek tőle, hanem még ráncosodni is hamarabb fogunk. Tartsunk az éjjeli szekrényen egy csomag sminklemosó kendőt, így még akkor is le tudjuk valamelyest tisztítani az arcunkat, ha olyan fáradtan érünk haza, hogy már nincs erőnk eltölteni azt a plusz néhány percet a fürdőszobában.

8 természetes gyógymód a pattanás ellen

Radírozzunk

Hetente egyszer érdemes arca való bőrradírt használni, hogy eltávolítsuk az elhalt hámsejteket, ami szintén igen fontos a pórusok eltömődésének megakadályozásában, és optikailag is kisebbnek mutatja őket. Arra azonban figyeljünk, hogy ne vigyük túlzásba: hetente két alkalomnál többször ne használjunk semmilyen hámlasztót vagy bőrradírt.

Forrás: womenshealthmag.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.