Csalánkiütés: pokollá teheti az életünket? (x)

A csalánkiütéssel élete során minden ötödik magyar találkozik, de a bőrbetegségnek van egy ritka és alattomos formája, ami hazánkban is több száz ember életét teszi pokollá. A krónikus urticariában szenvedők sokszor még az utcára sem mernek kilépni az égő, kínzóan viszkető kiütések miatt, és az ellenségeiknek sem kívánnak azt, amit a minden nap átélnek. (x)

A 2014. október 1-jén első alkalommal megrendezett Urticaria Világnap jó alkalmat adott arra, hogy reflektorfénybe kerüljenek az eddig kevéssé ismert betegség jellemzői és a betegséggel élők küzdelmes mindennapjai.

Ilyen érzés: éveken át naponta száz szúnyogcsípés

"Mintha az egész testemet marná valami." - egy páciens röviden így foglalta össze a tüneteket, amelyek évekig vagy akár évtizedekig is jelentkezhetnek. A csalánkiütés egyébként a bőrön kialakuló, általában vörös duzzanat, amely a bőr középső rétegében keletkező, az érpályából a szövetek közti térbe kiszűrődött nagyobb mennyiségű folyadék. Ahogy a megkérdezett beteg is említette: a kiütések kínzó viszketéssel, égő érzéssel és fájdalommal is járhatnak. Egyeseknél emellett még angioödémák is kialakulhatnak az arcon, a tenyéren, a talpon és a nyálkahártyákon. Amennyiben a tünetek hat héten túl is jelentkeznek, krónikus urticariával van dolgunk.

"Fontos, hogy a jól ismert bőrbetegségek mellett minél többen tudomást szerezzenek a krónikus urticariáról, ami kevésbé gyakori, mint az ekcéma , de így is több száz ember életét keseríti meg Magyarországon. A betegek úgy érzik magukat, mintha naponta száz szúnyogcsípést kellene elviselniük, és sokszor az otthonukat sem hagyják el a kínzóan viszkető kiütések miatt, amelyek nem ritkán az arcon megjelenő duzzanatokkal párosulnak. Nem fertőznek, mégis szégyellik magukat a folyamatos vakarózás, a feltűnő tünetek és az emberek reakciói miatt" - mutatja be a bőrbetegséget Prof. Dr. Bata-Csörgő Zsuzsanna, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke.

A legtöbb esetben nem lehet tudni, hogy mi okozza

A krónikus urticariában szenvedők egyik csoportjánál jól körülhatárolhatóak a kiváltó okok. Az ingereket általában a következőek okozzák: hideg, nyomás, meleg, napfény, víz. Magyarul szinte bármi kiváltatja az elviselhetetlen tüneteket. Az érintettek nagyobb részénél viszont alapos vizsgálatok után sem lehet beazonosítani a probléma eredetét. Ilyenkor a betegség autoimmun típusáról beszélhetünk.

Nagyon nehéz együtt élni vele

"Édesanyám halála kapcsán éreztem ilyen idegfeszültséget, mint most" - állítja egy másik érintett, és nem ő az egyetlen, aki kétségbe van esve a ritka és alattomos bőrprobléma miatt. A betegek nem ritkán pszichés problémákkal és alvászavarral küszködnek, ráadásul a folyamatos vakarózás és a látványos kiütések miatt szerelmi életük és karrierjük is veszélybe kerülhet. Képzeljük magunkat egy pénztáros vagy egy banki ügyintéző helyzetébe, akinek naponta több száz emberrel kell kapcsolatba lépnie.

Hiába a sok gyötrelem, megértésre a környezetüktől sem számíthatnak a krónikus csalánkiütésben szenvedők. A magyar társadalom többsége – a fertőzéstől való alaptalan félelem miatt – kirekesztően viselkedik a bőrbetegekkel : sokan inkább elkerülik őket a tömegközlekedési eszközön, mások pedig a szóbeli vagy a fizikai bántalmazásuktól sem riadnak vissza.

Nézze meg, mit művel egy ember külsejével a csalánkiütés:

A cikk megjelenését a Novartis Hungária Kft. támogatta (1114. Budapest, Bartók Béla út 43-47, Tel: 06-1-457-6500, Fax: 06-1-457-6600)
Dokumentum lezárásának dátuma: 2014.10.31. NOVD12/14OCT

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.